Az intimplasztika lett az egyik legkeresettebb esztétikai műtét a világon, 10 év alatt megduplázódott a száma

2024. szeptember 4. – 13:42

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt 10 évben világszerte megduplázódott a női intimplasztikai beavatkozások száma, a Semmelweis Egyetem új tanulmánya szerint az igény 2012 és 2017 között 218 százalékkal, 2021-ig további 20 százalékkal nőtt. Az egyetem közleményében azt írták, hogy a mell-, az orr- és hasplasztika mellett a kisajakplasztika az egyik legkeresettebb nőgyógyászati esztétikai beavatkozás a világon.

A Semmelweis Egyetem kutatói ezért a ma elérhető összes eljárást, a klasszikus sebészetit, a lézerest és a rádiófrekvenciást is vizsgálták, és 3600 nő adatai alapján arra jutottak, hogy módszertől függetlenül elenyésző a szövődmények aránya, a páciensek elégedettsége viszont kimagasló (95 százalék), még más plasztikai beavatkozásokkal összehasonlítva is.

A legnagyobb, közel százszázalékos elégedettséget az úgynevezett de-epithalizációs technika alkalmazásakor tapasztalták. A hagyományos, szikével végzett beavatkozások esetében a szövődmények előfordulása (vérzés, gyulladás, hegesedés) magasabb volt, mint a lézerrel végzett műtéteknél, a lézer és rádiófrekvencia használata szintén okozhat szövődményeket, ha a dózist nem megfelelően állítják be, olvasható a tanulmányban.

Sok esetben olyan funkcionális okból vállalják a nők a plasztikát, mint például irritáció, bizonyos sportok vagy intim együttlét miatt. A műtétet választók többsége mégis főleg esztétikai megfontolások miatt keresi fel nőgyógyászát.

„2019-ben világszinten 164 ezer kisajakplasztikát végeztek, ez a szám mára azonban lényegesen magasabb lehet, hiszen csak az Egyesült Államokban 45%-os növekedést tapasztaltak ez idő óta”

– mondja dr. Géczi András Mihály, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

Azt írták, hogy bár a műtét az önelfogadást, önértékelést nagymértékben javítja, minimális szövődménnyel járhat, ezért indokolatlan, téves esztétikai elképzeléseken alapuló beavatkozásokat ajánlott elkerülni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!