Néven szólítják egymást az elefántok
Az elefántok neveket adnak egymásnak, és ezeken szólítják a társaikat – derült ki egy friss kutatásból, amiben mesterséges intelligencia segítségével elemezték két kenyai elefántcsorda tagjainak kommunikációját. A Guardian megjegyzi, hogy míg a delfinek és bizonyos papagájok egymás hangjának utánzásával szólítják meg társaikat, az elefánt az első állat, amelyik nem utánzáson alapuló neveket használ.
A kutatás „nemcsak azt mutatta ki, hogy az elefántok minden egyedet specifikus hangokkal szólítanak meg, hanem azt is, hogy felismerik a nekik címzett felhívásokat, és reagálnak rájuk, miközben figyelmen kívül hagyják a más egyedeknek szóló hívásokat” – mondta Michael Pardo, a kutatás vezetője, a Colorado Állami Egyetem viselkedésökológusa.
A kutatásban két vadon élő elefántcsorda hangjait vizsgálták a kenyai Samburu és Amboseli nemzeti parkokból. A hangokat 1986 és 2022 között rögzítették.
Kiderült az is, hogy az elefántok nem mindig használnak neveket, de amikor igen, akkor a címzett egészen biztosan reagál is a hívásra. Kimutatták továbbá, hogy a felnőtt elefántok gyakrabban használnak neveket, mint a fiatalabbak, ez pedig arra utal, hogy időbe telik, míg az állatok megtanulják ezt. Elképzelhető, hogy a felnőtt egyedek tanítják is erre a fiatalabbakat, a nevek használata ugyanis különösen gyakori, amikor felnőttek hívják a fiatalabbakat.
A kutatók tesztelték, hogyan reagálnak az elefántok akkor, ha a társaik hangján hallják a saját nevüket, és minden esetben pozitívan és „energikusan” reagáltak erre. Sokkal kevésbé reagáltak viszont arra, ha más egyedek neveit játszották le nekik. George Wittemyer, a kutatás eredményeit tárgyaló tanulmány egyik szerzője szerint az, hogy az elefántok nem utánzáson alapuló neveket használnak, arra utal, hogy képesek lehetnek az elvont gondolkodásra.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!