1200 vonat, 16,5 kilométer pálya, 300 ezer bábu – ez a világ legnagyobb modellvasútrendszere

2024. május 26. – 05:55

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan bővítik a 24 éves óriási terepasztalt, legutóbb épp Monacót fejezték be, jachtokkal, Forma–1-es pályával együtt. A készítők 11 évig dolgoztak azon, hogy a pályán lévő apró versenyautókat kis mágnesek irányítsák végig a pályán.

Gerrit Braun és ikertestvére kezdte el építeni a Miniatur Wunderland nevű látványosságot, az évek alatt pedig többen is becsatlakoztak a projektbe. Az 1:87 méretarányú, részletgazdag terepasztalok folyamatosan bővülnek a világ legnagyobb modellvasútrendszerében. A hamburgi kikötőnegyedben lévő óriási terepasztalon a tizennégy különböző világban és témacsoportban (például Svájcban vagy Rio de Janeiróban) 1200 vonat működik 16,5 kilométernyi pályán, 300 ezer bábuval, 5 ezer épület között. A terepasztalt pedig 500 ezer LED-lámpa világítja meg.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!