217 Covid-oltást kapott, príma az immunrendszere

2024. március 6. – 05:30

Másolás

Vágólapra másolva

Kutatók vizsgáltak ki egy férfit, aki állítása szerint 217 koronavírus elleni oltást kapott. Az eredmények szerint a rengeteg oltás ellenére teljesen normálisan működik az immunrendszere – közölte kedden az erlangeni Friedrich Alexander Egyetem.

A kutatók sajtójelentések alapján figyeltek fel a férfira, aki saját bevallása szerint 217 alkalommal adatta be magának a koronavírus elleni védőoltást. Ebből 134 oltást hivatalosan is meg tudtak erősíteni. A szakemberek szerint a SARS-CoV-2 elleni antitestek jelentősen magasabb mennyiségben voltak jelen szervezetében, mint azoknál, akik csak három védőoltást kaptak, de immunrendszere nem károsodott a sok oltóanyagtól, más kórokozókkal szemben normál módon működött.

„Összességében nem találtunk gyengébb immunválaszra utaló jelet, sőt inkább erősebbet. Ráadásul még az a 217. oltás is hatott, amelyet a férfi a vizsgálat során kapott, a SARS-CoV-2 elleni antitestek száma ennek hatására jelentősen megnőtt” – közölték a kutatók a Lancet folyóiratban.

További vizsgálatok azt mutatták, hogy az immunrendszer hatékonysága más kórokozókkal szemben nem változott. Úgy tűnik tehát, hogy a túloltás nem károsította az immunrendszert. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy egyedi esetről van szó, ezekből az eredményekből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!