XII. Piusz pápa már 1942-ben tudhatott a holokausztról
2023. szeptember 17. – 20:35
XII. Piusz pápa már 1942-ben tudott részleteket arról, hogy a nácik zsidókat gyilkolnak a haláltáborokban, derült ki egy, a vatikáni archívumban talált levelezésből. A feltárt, Vatikánon belüli levelezésben egy német jezsuita írt XII. Piusznak levelet arról, hogy a nácik által megszállt Lengyelországban naponta ezreket gázosítanak el.
Az 1942. december 14-i levélben Lothar Koenig jezsuita, a németországi náciellenes mozgalom egyik tagja levelet írt a pápának és a pápa vatikáni személyi titkárának, a szintén német Robert Leiber atyának. A levélben Koenig azt írja, több forrás megerősítette, hogy naponta kb. 6000 lengyelt és zsidót végeznek ki az „SS-kemencékben” a belzeci táborban.
A Vatikán levéltárosa, Giovanni Coco a levélről a Corriere olasz lapnak azt mondta, a levél „óriási és egyedülálló” lelet, amely azt mutatja, hogy a Vatikánnak információi voltak arról, hogy a munkatáborok valójában haláltáborok voltak. „Most már biztosak vagyunk abban, hogy a németországi katolikus egyház pontos és részletes információkat küldött XII. Piusznak a zsidók ellen elkövetett bűncselekményekről” – mondta Coco. A levél két másik náci táborra, Auschwitzra és Dachaura is hivatkozott.
Tisztábban látható történelem
A levelek cáfolhatják a Vatikán korábbi állítását, miszerint XII. Piusz csak „homályos és ellenőrizhetetlen” információkkal rendelkezett a holokausztról, ezért nem ítélte el azt. Az egykori egyházfő történelmi megítélésében Piusz támogatói azzal érvelnek, hogy a pápa csak azért nem szólalt fel, mert „a színfalak mögött” küzdött a zsidók segítésén. A másik oldal szerint viszont XII. Piusz valójában azért nem szólalt fel a holokauszt ellen, mert nem volt bátorsága beszélni, és ezért többször emlegették „Hitler pápájaként”.
XII. Piusz 1939 és 1958 között volt a katolikus egyház feje, számos történész pedig határozottan állította korábban is, hogy a holokauszt éveiben Piusz tudott az úgynevezett Endlösungról, azaz arról, hogy a náci németek haláltáborokat működtetnek. Az amerikai College of the Holy Cross egyetem professzora, Alan Avery-Peck szerint például XII. Piusz „naprakész információkat kapott a vatikáni lengyel követtől is” a holokausztról, de a Zsidó Világkongresszus a nyilvánosság előtt is kérte az egyházfő támogatását. Az USA 1942-ben hivatalosan közölte a Vatikánnal, hogy a varsói gettóba kényszerített embereket kivégzik.
A másik oldalon álló történészek szerint XII. Piusz azért is hallgatott, mert egyrészről tartott „a kommunizmus térnyerésétől, amelyet a keresztény Európára leselkedő legnagyobb fenyegetésnek tartott” – írja publikációjában José M. Sanchez történész. A XII. Piusz mellett álló történészek szerint XII. Piusz titokban buzdította a katolikus egyház tagjait az üldözött zsidók bújtatására, de szerintük „rosszabb dolgok történtek volna”, ha a pápa felemeli a hangját Hitlerrel szemben.
Ferenc pápa 2019-ben jelentette be, hogy kutathatók lesznek a vatikáni archívumban lévő dokumentumok: „az egyház nem fél a történelemtől” – mondta ekkor az egyházfő. Azzal, hogy a vatikáni archívum végre elérhetővé vált, újabb részletek derülhetnek ki abban a történelmi vitában, amely XII. Piusz megítéléséről szól – illetve arról, hogy az egyházfő tehetett volna-e többet a holokauszt ellen. A XII. Piuszra vonatkozó iratok korábban több mint hetven évre titkosítva voltak, így csak részleges ismeretek álltak rendelkezésre arról, hogy mit tudott a második világháború alatt a Vatikán. Az archívum megnyitásával oldalak milliói váltak kutathatóvá, így hosszú idő lesz annak teljes feldolgozása.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!