Kifizetetlen Google-számlák állhatnak a Twitter önkorlátozása mögött

2023. július 2. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napokban a Twitter váratlanul két, a saját felhasználóit erősen korlátozó intézkedést vezetett be: először letiltották azt, hogy bárki bejelentkezés nélkül olvasson tweeteket, majd korlátozták azt, hogy egy felhasználó egy nap hány bejegyzést láthasson. Mindezt elég nagy értetlenséggel fogadták a felhasználók, hiszen a Twitter ezzel a reklámmegjelenítési lehetőségeit is korlátozta, vagyis abszurd módon a saját bevételei ellenében lépett. A tulajdonos Elon Musk magyarázata (az automatizált adatgyűjtés megakadályozása) sem segített sokat a dolog megértésében.

Újra felbukkant viszont egy három héttel ezelőtti cikk a techsajtóból, ami gyakorlatilag előre megjósolta és meg is magyarázta a problémákat. A Platformer június közepén arról írt, hogy a Twitter egyszerűen nem fizeti a szerverhátterét biztosító Google Cloud számláit. Ez amúgy illeszkedik Musk gigantikus megszorító intézkedéseinek sorába, aminek keretében több ezer embert rúgott ki a cégtől, és többek között az irodaház bérleti díjának fizetését is felfüggesztette.

A Twitter szerverhátterét a Google biztosítja, 2018-ban kötöttek szerződést öt évre – ami éppen most, július elsejével járt le, amikor a korlátozásokat bevezették. Musk többször panaszkodott arra, hogy túl magas ez a számla (öt évre egymilliárd dollár volt), és a hosszabbításhoz újra kell tárgyalni a feltételeket. A Platformer arról írt, hogy az alkudozás már zajlik egy ideje, az álláspontok nem igazán közelednek egymáshoz, és Musk egy ponton egyszerűen leállíttatta a számlák fizetését. Persze a Google nem akar elveszíteni egy évi százmillió dolláros nagyságrendű megrendelőt a felhőszolgáltatása alól, ezért – legalábbis így spekulálnak az iparági szakértők – a nem fizetésre válaszként, illetve a szerződés lejárta után nem kapcsolta ki egyszerűen a Twittert kiszolgáló szervereit, csak korlátozta azoknak a forgalmát. A Twitter pedig ezt háríthatta most tovább a saját felhasználóira.

Mivel a Twitteren a Musk alatt bevezetett előfizetéses rendszer forgalma elég sovány, a cég továbbra is főleg a hirdetésekre számíthat fő bevételi forrásként. Ez azonban az utóbbi hónapokban, már a felhasználók korlátozása nélkül is zuhanórepülésben volt, ez a lépés pedig valószínűleg csak még tovább ront a helyzeten.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!