Kutyás mémre cserélték a logót a Twitteren
Ahhoz képest, hogy a Twitter már most is csak feleannyit ér, mint amennyiért vette, Elon Musk továbbra is figyel arra, hogy időt szakítson az igazán fontos, a felhasználók számára is elképesztően szükséges fejlesztésekre:
pár helyen lecserélték a Twitter kék madaras logóját egy kutyás mémre.
Mint kiderült, azért látható most is egy shiba inu kutya a logó helyén, mert Musk így állta a szavát egy régi bejegyzése után, amikor egy véletlenszerű felhasználó annyit kért az üzletembertől, hogy vegye meg a Twittert, és cserélje le a logót a jól ismert kutyás mémre. Musk pedig ennyi idő után állta a szavát. Van azonban egy másik, jóval sötétebb oldala is a történetnek annál, hogy Musk csak egy habókos milliárdos, aki a saját dollármilliárdos cégével trollkodik pár pincsilájkért cserébe.
A logócsere alig két nappal azután történt, hogy Elon Musk és ügyvédei kérték, ejtsék ellene azt az ügyet, amelyet többek között zsarolás és piramisjáték miatt indítottak. Ugyanis a már említett shiba inu egyben a poénként indult kriptovaluta, a dogecoin arca is, a vád szerint Musk ezt a kriptovalutát építette fel piramisjátékként mint befektető, és ezért 258 milliárd dollárra perlik éppen. Részben pont az ellene a vád, hogy befektetőként a saját kapcsolatrendszerét és státuszát felhasználva manipulálta a dogecoin árfolyamát például olyan trükkökkel, mint a mostani.
Az akció hatására a dogecoin árfolyama 20 százalékkal emelkedett hétfő óta. A vicces kutyás kriptovaluta hátteréről korábban itt írtunk részletesen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!