Az egyik Keresztapából idézett Elon Musk a Twitter befektetőinek

2022. november 4. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

Azon a napon, amikor minden jel szerint megindult a Twitter dolgozóinak tömeges leépítése, Elon Musk prezentációt tartott a platform befektetőinek, ahol a szólásszabadságról és a Twitter bevételeiről is beszélt – írja a Wall Street Journal.

A prezentáció után Musk a lényeges elemeket posztolta a saját profilján is:

Musk ebben arról írt, hogy a Twitter bevételei óriásit estek, mert „aktivista csoportok nyomást helyeztek a hirdetőkre”, annak ellenére, hogy az új vezetés egy hete alatt semmi sem változott a moderálást tekintve az oldalon. Musk szerint mindent megpróbáltak megtenni, hogy csitítsák az aktivistákat, de ez szerinte „nagyon elfuserált” dolog, és szerinte ők tönkre akarják tenni a szólásszabadságot Amerikában. A Twitter tulajdonosa nem nevezett meg konkrét aktivistákat vagy hirdetőket.

A befektetőknek tartott konferencián Musk bevallotta, hogy a 44 milliárd dolláros vételár a platformért „meglehetősen magas” volt, majd utána idézett egyet a Keresztapa harmadik részéből, amikor azt mondta, hogy próbált menekülni az üzlet elől, de „visszarántották.” A Keresztapa harmadik, befejező részében az idős maffiavezér, Michael Corleone (Al Pacino) mondja azt, hogy amikor ki akart volna szállni a bűnözésből, mindig visszarántották.

Elon Musk Twitter-vásárlásáról itt írtunk hosszabban.

Musk nem beszélt a konferencián arról, hogy rengeteg Twitter-alkalmazottól terveznek megszabadulni. A cég egyre több volt dolgozója beszél a sajtónak arról, hogy ottani idő szerint hajnalban megszűnt a hozzáférésük a levelezésükhoz, a céges laptophoz sem működött már a jelszavuk. A Twitter bezárta az irodáját péntekre.

A Guardian egyik forrása szerint a Twitter alig tudott megfelelőlen működni pénteken, annyi dolgozótól vált meg a cég. A meg nem nevezett egykori alkalmazott szerint például a komplett kurátori csapatnak felmondtak, így nem frissültek az oldalon gyűjtött hírek, illetve kevésbé szűrték a félrevezető posztokat is.

Musk a konferencián elmondta, hogy szerinte még mindig elfogadhatatlan a platformon a gyűlöletbeszéd és az antiszemitizmus, hozzátéve hogy egy hét alatt semmit nem változtak a moderálási szokások az oldalon.

A techmogul arról is beszélt, hogy nemsokára elkezdi megvalósítani azt a tervét, hogy kifejlesszen egy olyan appot, amit több mint húsz éve álmodott meg. A csak X.com néven futó terv lényege az lenne, hogy egy platformon összpontosuljon több funkció is, úgy, ahogy a kínai WeChaten, amivel lehet csetelni és pénzt is küldeni.

Musk arról is beszélt, hogy a 8 dolláros verifikációért cserébe a Twitter felhasználói más funkciókat is kaphatnának, nemcsak az úgynevezett kék pipát: a tervek szerint ők hosszabb videókat és podcastokat is feltölthetnének az oldalra, ahol most 2 perc 20 másodpercben korlátozva vannak a videók.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!