Elon Musk egy röhögős mémmel reagált arra, hogy beperelné őt a Twitter

2022. július 11. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este megírtuk a Reuters hírét, hogy ügyvédi irodát bérelt fel a Twitter arra, hogy beperelje Elon Muskot. Azután döntött így a közösségi médiás platform üzemeltetője, hogy a dollármilliárdos szombaton visszalépett a közösségi platform megvásárlására kötött 44 milliárd dolláros megállapodástól, arra hivatkozva, hogy a vállalat nem teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeit.

Így reagált Musk hétfőn a bejelentésre, hogy per indul ellene:

A szöveg kb. ezt jelenti:

  • Azt mondták, nem tudom megvenni a Twittert.
  • Nem akarták nyilvánosságra hozni a botokkal kapcsolatos infót.
  • Most bírósági úton akarnak arra kényszeríteni, hogy megvegyem a Twittert.
  • Most majd bírósági úton kell kiadniuk a botokkal kapcsolatos infót.

A Twitter a Bloomberg beszámolója szerint a Wachtell, Lipton, Rosen & Katz irodával fog dolgozni azon, hogy kártérítést préseljenek ki a világ egyik (ha nem a) leggazdagabb embereként számon tartott Muskból. A lap bejáratott forrásai szerint várhatóan a jövő hét elején fogják elindítani a pert a milliárdos ellen.

Musk visszalépése nem volt előzménynélküli, május közepén ugyanis átmenetileg már felfüggesztette a Twitter megvásárlását a cég negyedéves jelentése miatt. Bár Musknak elvileg egymilliárd dolláros fájdalomdíjat kell fizetnie a Twitternek, ha eláll az üzlettől, Musk azzal érvel, hogy olyan körülmények léptek fel, ami miatt nem tartozik semmivel a cégnek.

Szombaton az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet felé benyújtott nyilatkozatában a Tesla-vezér arra panaszkodott, hogy a Twitter valószínűleg alábecsüli a közösségi oldalon található botok, azaz automatizált kamuprofilok számát, amivel üzletileg fontos adatokat hallgat el. A milliárdos azt is kifogásolta, hogy a Twitter kirúgta két csúcsvezetőjét, majd pedig létszámstopot vezetett be, amivel szerinte ugyancsak megsértették a megállapodást.

Elon Musk még áprilisban jelentette be, hogy megveszi a Twittert, és olyan hangzatos célokat is bedobott, mint hogy hat év alatt megnégyszerezné a Twitter felhasználóinak számát, de az nem igazán derült, mit is akar a platformmal. A Twitter felvásárlásának hátterét bemutató cikkünket itt találja, az Elon Muskról készült portrénkat pedig itt.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!