A TikTok betiltására szólít fel az amerikai távközlési hatóság

2022. június 29. – 20:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Brendan Carr, az amerikai szövetségi távközlési és telekommunikációs hatóság, az FCC (kb. a magyar NMHH megfelelője) biztosa hivatalos levélben felszólította az Apple-t és a Google-t, hogy tiltsák ki az okostelefonos alkalmazásboltjaikból a TikTokot. Az elsöprő népszerűségű kínai videómegosztó/közösségi oldal Carr szerint nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, mert amerikai állampolgárok személyes adataiba enged betekintést Kínában.

Mindezt a Buzzfeed News nemrég megjelent oknyomozó cikkére alapozva mondja, ami a Bytedance (a TikTok anyacége) 80 céges értekezletének kiszivárgott hangfelvételeit dolgozza fel. A felvételeken többször is említenek minden személyes adathoz hozzáférő szuperadminokat, illetve az amerikai felhasználók adataival kapcsolatban elhangzik az is, hogy „mindent látunk itt Kínában”.

A TikTok egyébként a cikk megjelenésének napján bejelentette, hogy a teljes amerikai adatforgalmát az Oracle felhőinfrastruktúrájába irányítja át, ami amerikai vállalat lévén, minden ilyesfajta gyanú felett áll.

A Google és az Apple egyelőre nem reagált a felszólításra. Természetesen egy FCC-biztos nem kötelezhet ilyesmire egy céget, ehhez minimum bírói végzésre vagy elnöki rendeletre van szükség. Viszont a két nagy okostelefonos alkalmazásboltból való kitiltás a gyakorlatban az app teljes eltűnését jelentené az amerikai piacon.

Nem ez lenne az első eset, hogy a TikTok bajba kerül Amerikában az adatkezelése miatt. 2021-ben 92 millió dollárt fizetett ki a cég amerikai felhasználóknak, akiknek az adatait illegálisan adta ki hirdetőknek. 2020-ban pedig egészen addig eszkalálódott a helyzet, hogy Trump elnöki rendeletben adott 90 napos határidőt a TikToknak, hogy szálljon ki az amerikai piacról, vagy szervezze ki külön cégbe az amerikai felhasználókkal foglalkozó szekcióját, és azt adja el egy amerikai cégnek. Akkor a Microsoft és az Oracle is élénken érdeklődött az üzlet iránt, de végül hosszas huzavona és Trump leváltása után ebből nem lett semmi.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!