Többé nem kell a kocsma előtt hagynia a Black Hawk helikopterét, magától is hazarepül

2022. február 13. – 13:05

Másolás

Vágólapra másolva

A DARPA Aircrew Labor In-Cockpit Automation System (ALIAS) programja során először repült egy UH-60A Black Hawk helikopter úgy, hogy közben senki nem ült benne. A Lockheed Martin vállalathoz tartozó Sikorsky február 5-én 30 perces repülést hajtott végre a járművel az amerikai hadsereg Kentucky állambeli egyik létesítménye felett, február 7-én egy másik felszállást is végrehajtottak, írja közleményében a DARPA.

A feltuningolt Black Hawkot így korlátozott látási viszonyok között is bevethetik például segélynyújtásra.

Az ALIAS egy olyan bővíthető rendszer, ami a helikopterbe utólag beépítve lehetővé teszi a személyzet létszámának csökkentését, biztonságos üzemelés mellett. Így az esetlegesen mégis a gépen utazó pilóták a repülés helyett jobban tudnak magára a küldetésre koncentrálni.

A rendszer a felszállástól a leszállásig mindent maga végez, még az olyan rendkívüli eseményekkel is elboldogul, mint a helikopter esetleges meghibásodása. Az ALIAS-szal a hadsereg sokkal rugalmasabban reagálhat majd, a gépeket a nap bármely szakában, akár éjszaka is bevethetik, akcióba indíthatóak pilótákkal és pilóták nélkül is.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!