Megkapta a légi biztonsági tanúsítványt a szlovák repülőautó

2022. január 24. – 20:53

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák repülőautó, az AirCar legutóbb tavaly nyáron került be a hírekbe, amikor Nyitra és Pozsony repterei között tett meg sikerrel egy tesztrepülést, 35 perc alatt letudva a távot. A hibrid repülőautó projekt most újabb fontos mérföldkőhöz ért, a szlovák légügyi hatóságoktól ugyanis megkapta a légi biztonsági tanúsítványt. Ehhez 70 órányi tesztrepülésre, és 200 sikeres felszállásra, illetve landolásra volt szükség. A cég vezetői szerint ezzel megnyílt az út a sorozatgyártás felé.

Az AirCar hétköznapi benzinnel megy, szűk két és fél percbe telik neki repülő üzemmódra átváltani, és a levegőben 160 km/óra sebességre, illetve 2500 méteres repülési magasságra képes. Pilótaigazolvány kell a vezetéséhez, a fel- és leszálláshoz pedig olyan futópálya, mint egy kisrepülőnek. Hogy mikorra tervezik a piacra dobását, és milyen áron, arról egyelőre nincs információ.

(BBC)

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!