Karácsonyi levél

Édes Néném, a következő életemben is erdélyi magyar szeretnék lenni, vagy inkább egy szép nő legyek? Bár ez utóbbit ki kell érdemelni, állítólag.

A fene se gondolta, hogy ha mondok valamit, arra a szélső jobb és a szélső bal ugyanazzal a vehemens köpködéssel fog reagálni. Nem mást mondanak, csak másként: hogy nekem a véleményem kimondására általuk adott jogom nincsen, és ha tényleg azt gondolom, amit gondolok, hát pusztuljak, mert hülye vagyok. Különben a kommentirodalom egy dzsungelharc, mindenki újságíró lehet, és nem áll mögötte szerkesztő, és hogy kire mi ragadt magyarórán, azt most látni egész terjedelmében. Mintha valami fontos dolgot érintettem, volna, pedig akarta a fene, ahogy Arany János mondta. De mivel a hallgatóság ily fenemód érzékeny, ha most lenne frissen megjelent könyvem, sokan vásárolnák. Elmondom hát magyar nyelven újfent, mit gondolok. Nem vagyok orákulum, de nekem szabad olyan dolgokat is pedzegetni, sőt néven nevezni, melyeket más fontos személyeknek nem szabad, hát jöjjön, aminek jönnie kell, vagy lehet.

Édes Néném, engem a mélységes mély bánat emészt azért, hogy a (dolgozó vagy az isten adta) nép, aki és amiből vagyunk, ma már nem az egyenlőség, a szolidaritás, a felzárkóztatás eszméit részesíti nemes pártolásában, hanem a verseny, a kapitalizmus, a mások kifosztása és rabigába hajtása mellett tör lándzsát, vesszen a férgese, mondják, a verseny a jó. Igen, édes Néném, nem felemelni kell a gyengét, hanem elnyomni azt, akit lehet, tiporni. Még csak nem is az a gond, hogy hazám fiai Putyin elvtársat, Trump urat, és ha kissé visszamegyünk az időbe, Ceaușescu tovarist tartják a világ elfogadható és vágyott vezetőinek, hanem az a gond, édes Néném, hogy az általuk megtestesített kormányzati és közigazgatási formákat részesítik előnyben, a katonai legázolást, hogy mást ne mondjak. Erdélyi véreimre gondolok most. Emlékszik még Kéd, amikor tatár, török és labanc gázolt rajtunk? Hullott a férgese, az bíztos, mondja nyugodtan hosszú í-vel, ma már szabad. Nekem sajnos a nemes versengésről többnyire a magyar foci jut eszembe, és azok az utolsó sorsfordító percek, a végzet, és minden, ami ebből származik... Történik mindez keresztényi és konzervatív alázatból. Csakhát a Jézus. Ha ő nem volna, akkor ez az egész baráti társaság addig regnálna, amíg el nem öregszik, és a fiaik vagy lányaik is éppen addig, meg volna csinálva a világbéke. Csakhát a Jézus. Az egy hülye vót, egy idiotész, mondja Nietzsche. Annak másféle bajai voltak, más észjárása, mondott tíz mondatot, amin aligha lehet átlépni bárkinek. Röviden: ha Putyin, Trump, és egy fontos adeptusuk találkozna Jézus Krisztussal – olvasta Kéd bizonyára a Mester és Margarita című regényt Bulkakov tollából –, akkor ugyan mi lenne? Az igazság az, hogy fáj a fejed, mondja HaNocri Pilátusnak, és ez annyit tesz, hogy az Alvilágban rend van, Dantétól tudjuk ezt. Ennyit a kereszténységről, a püspökökről, a magyar, az erdélyi, a román ortodox autokefál egyházról, és a neoprotestáns faxnikról, ajaj. Mert kicsoda is volt a Jézus? A történelemben megnyilatkozó isten, mondta Eliade, hierofánia. A föntebb említett főemberek ezeket mind hiszik és vallják, tudják is. És akkor mi keresztények és keresztyének mit még hogy gondoljunk?

Ha ők hisznek, én nem akarok hinni.

Ha ők azt hiszik, én azt egész biztosan nem hihetem, ha keresztény vagyok, ha Jézust követem, ha Pilinszky Jánost olvastam, vagy Simone Weilt, vagy Aquinói Szent Tamást, vagy Kálvin Jánost, vagy Jaques Maritaint, vagy Visky Andrást. Még egyszer elmondom Kédnek, édes Néném, hogy abból, amit a szinoptikus evangéliumokból ki tud olvasni Kéd, meg a János, abból mi igazolja, hogy a kortárs világ vezetőinek éppenséggel igazuk vagyon? A kínai csávót meg a kóreait nem említem (Kórea legyen itt most hosszú ó), ők más szakrális baromság részei, de a mieink, édes Néném, ezek a keresztények, krisztianoi – Krisztus követői. Hát ezekről mit mondana a Jézus? Mert nem az a baj, hogy a kurvákhoz járunk, hanem az a baj, hogy a szüzességről prédikálunk. Na, nem lesz ebből népszaporulat, hiába drágul a gumióvszer.

És látja, édes Néném, hogy azért a csávóért a kereszten, aki nem is volt, aki nem is akkor, aki nem is úgy, mennyit kell hazudozni mindenkinek? Javaslom ezért Kédnek, hogy pápa, érsek, pispek, esperes ne legyen, ha nem muszáj, de ha jól fizetik, legyen, mert a pénznek nincs szaga, mondta Vespasianus császár, bár hozzá lehet tenni, hogy ez nem pénz, hanem csak orr kérdése, szokott ugye Gogolt is olvasni? Csakhát az a hülye Jézus, ha ő nem. Azért őt nem volna rossz kitörölni a hagyományból, ugye? De nem lehet. Ezt sem Trump, sem Putyin, sem Ceaușescu, sem a Püspök elvtárs nem tudja megcselekedni, de még a román főügyészség sem. Pedig ők mindent tudnak és mindent bírnak. Mijük nincs meg vajon hozzá?

Mert én azt gondolom, édes Néném, hogy Jézus egy baloldali csávó. Jelentse ez a kapitalizmus kritikáját, a birodalomnak való ellenállást és a kizsákmányolás elutasítását – ahogy lehet, Tamás Gáspár Miklósra mondom. Ez a baj a kereszténységgel, édes Néném, hogy nem a gazdag ember igazságát állítja a szegény emberrel szemben, volt már ebből az ötletből sok baj, és még lesz. Cáfoljon meg, ha van kedve rá, legyen Kéd az ezer székely lány egyben, vagy egyenként, külön-külön. Az a názáreti csávó mondott pár mondatot. Lehet, hogy nem is volt, lehet, hogy nem is élt, de pár mondat ebből megmarad. Nem fog ezen a mai világ se megbukni, se átesni, se fennakadni. Minden jól van úgy, ahogy éppen van.

Amikor viszont kimegyek az erdőbe fenyőt lopni, arra gondolok, hogy Putyin elvtárs, Trump úr, Ceaușescu és a román főügyész velem van, az ő szellemükben járok el, hogy mennyi az áfa, és mennyi a haszon, ez nekik a kérdés, meg Ursula asszonynak, bár a medvék most elhúzódtak télire. De mit mondana erre a Jézus? Emlékszel még az imádságra, amit neked tanítottam? Az áfát fizesd meg, az urakat és az elvtársakat kerüld el, add meg az Istennek, ami az Istené, ne add azt a Császárnak, ami nem a Császáré, menj haza, egyél, igyál, emlékezzél meg rólam is, ne haragudj azokra, akik haraxanak rád (x-el).

Ennyi a Karácsony.