Erőss Zsolt a hegyen maradt, de gyászolni itthon kellett

2022. szeptember 11. – 19:44

frissítve

Erőss Zsolt a hegyen maradt, de gyászolni itthon kellett
Trill Zsolt és Pál Emőke a Magasságok és mélységek című filmben – Forrás: Juno 11

Másolás

Vágólapra másolva

A Magasságok és mélységek egy Erőss Zsolt-filmbe rejtett történet gyászról, kitartásról, kikászálódásról, talpra állásról és arról, hogy meddig lehet egyáltalán bírni azt, hogy szándékosan nem akarunk érezni semmit. Erőss Zsolt hegymászó karaktere teljes joggal babonázott meg annyi embert tíz évvel ezelőtt: a szótlan székely, aki addig ment a hegyre, amíg először egy végtagját, majd az életét is otthagyta egy csúcs közelében, egy kézzelfogható, hús-vér példája volt annak a vonzó megszállottságnak, amiről nehéz levennie az embernek a szemét.

A Magasságok és mélységek azonban nem róla szól, hanem a hiányáról, arról, ahogy özvegyének, Sterczer Hildának harmincévesen, két kisgyerekkel fel kell dolgoznia azt, hogy a férje örökre ott maradt azon a hegyen. A döntés jó: Erőss karaktere (Trill Zsolt, maréknyi hangsúlyos jelenetben) inkább csak egy szellem Csoma Sándor első játékfilmjében, nem pedig mások életének főszereplője. A sztorija ott kezdődik, ahogy Sterczer búcsúzik férjétől a Kancsendzönga-expedíció indulásakor a budapesti reptéren, és egészen a végéig nem ereszti el az ő perspektíváját. Sőt, agresszíven ragaszkodik hozzá, de annyira, hogy még magát a képarányt is összehúzza, hogy a körülötte lévő világ egyre kisebb és kisebb legyen.

A Magasságok és mélységek csak annyira tekint ki, hogy megpróbálja összesűríteni azt, amit Sterczer kapott a magyar közvéleménytől és a magyar médiától: az előbbit egy nem túl fantáziadús, közértes bevásárlásban meghallott beszélgetés példázza, az utóbbira pedig Fenyő Iván maximális médiageci-üzemmódban vezet le egy beszélgetős műsort, kaján vigyorral az arcán, megkérve az özvegyet, hogy olvassa fel Erőss utolsó, neki írt levelét. Ez utóbbi egyébként egy megtörtént tévés beszélgetés, Hajdu Péter készített Sterczerrel egy interjút a Frizbiben, ahol az utóbbi kimondta, hogy nem a médiában fog sírni. A Magasságok és mélységek legkeményebb jelenetei azok, amikor az özvegy nemhogy a médiában, de sehol nem tud sírni: az arcán a belső őrlődésének a legkisebb jele sem látszódik, csak abban, ahogy a környezete beszél vele.

Forrás: Juno 11
Forrás: Juno 11

Csoma filmjének legjobb pillanatai azok, amikor Sterczernek teljesen hétköznapi pillanatok között kell lavíroznia úgy, hogy éppen tudja, férje éppen műlábbal, összefüggéstelenül beszélve próbál visszatántorogni egy táborba a világ harmadik legmagasabb hegyén. A Magasságok és mélységek drámai vezérfonala viszont nem érne semmit Pál Emőke profin kontrollált, átgondolt és mélyen átélt színészi játéka nélkül. Pálnak kell a filmet a hátán vinnie, és viszi is gond nélkül, a fullasztó-nyomasztó hangulat semmit sem érne, ha nem őt kellene néznünk szinte másfél órán keresztül.

Pál főszereplése mellett a film hatalmas előnye, hogy Erősst nem egyértelmű szentként állítja be. Az első visszaemlékezés áhítatos, már-már Terrence Malick-szerű hangulata után árnyalódik a figurája, ahogy kerek-perec megmondja a feleségének egy bivakolásnál, hogy szempillantás alatt otthagyná a hegyen, ha megsérülne. A filmbeli Erőss makacs volt, öntörvényű, de apa és férj is, a több jellemzője pedig nem zárta ki egymást. Gyászolni az egész embert szokták, nem egyes pillanatait.

A legjobb jelenetekben az árral szemben úszó Sterczer mindig lenyűgöző: amikor egy telefonos tévéinterjúban látszólag érzelmek nélkül elmondja, hogy a férje nagy valószínűséggel meghalt, vagy amikor nem bírja röhögés nélkül azt, hogy az önkormányzat milyen pátosszal emlékszik vissza Zsoltra. Az eddig rövidfilmeket készítő Csoma Sándor nagyon jól tartja kézben a gyász történetét, de ez nem azt jelenti, hogy a forgatókönyve nem tenne a kelleténél nagyobb történetmesélési gesztusokat.

Különösen kilógnak a jelenetek a Tóth Ildikó által alakított pszichológussal, nem is a történetbeli jelentősége, hanem a megvalósítása miatt: a hatalmas polgári lakásban tevékenykedő szakember valami miatt úgy döntött, hogy úgy fogadja a páciensét, hogy egy szimbolikus Puccini-operát bömböltet, mielőtt találkozna vele. Az egyre szűkülő képarány is érthető, de a történet önmagában is megteremti azt a fullasztó érzést, amit ezzel a technikai megoldással sikerül, sőt, egy-egy lassabb pillanatban csak elbizonytalanított benne, hogy most a kép ment össze, vagy én őrültem meg. A sunyi képarányváltás néha azért kár, mert a képi világa, egyszerű plánozása jól alátámasztja a színészek munkáját.

De egy ilyen komplex, emberi pszichében zajló történetet nehéz úgy elmesélni, hogy csak egy ember arcára koncentrálunk, még ha az olyan kifejező a feszült semmitmondásban is, mint Pál Emőkéé. A Magasságok és mélységek sokszor beleesik abba a csapdába, hogy szimbolikus eseményekkel és gesztusokkal egészítse ki a belső vívódását. Néha ezek jobbak, néha kevésbé sikerültek, néha a kettő között lavíroznak (kislányuk, Gerda szerepében Nagy Enikő megkapó, de a szájából elhangzó mondatok nem mindig azok, és nem a fiatal színésznő miatt). De elkerüli a bulvár csapdáját, nem hódol be az életrajzi film csábításának, és egy olyan karaktert és színésznőt tett a középpontjába, aki ezt maximálisan megérdemli.

A Magasságok és mélységek premierje a miskolci Cinefesten volt. A mozikba szeptember 22-én kerül.

Ez az anyag eredetileg a Telexen jelent meg. Itt érhető el.