Lovasi: Akkor maradhatsz fenn, ha te is fenevad leszel, vagy pedig agyhalott

2022. március 31. – 22:04

Másolás

Vágólapra másolva

Lovasi András enyhén szólva nem tétlenkedik az utóbbi időben. Nemrég jelentette be, hogy hosszú évek után visszatér a Kispál és a Borz, ráadásul új zenéket is írnak a visszatérés alkalmából. Ezenkívül részt vesz a külföldön élő magyarok szavazásra való mozgósításában, alapítóként ott van a Fishing on Orfű fesztivál stábjában, és nemrég nyilatkozott a Telex Petőfi Rádióról szóló videójában is. Most az After Podcast vendége volt, ahol sokat beszélt a közelgő választásról, a hazai kultúrfinanszírozás állapotáról és arról, hogy mit gondol az új könnyűzenei nemzedékről.

Korábban évekig jellemző volt, hogy a Fishing on Orfű nagy durranása mindig valamilyen Kispál-közeli húzás volt, vagyis a zenekar a fesztiválon tért vissza egy-egy koncertre, esetleg egy fellépés Lovasi András vagy a Kispál-hagyaték köré szerveződött. Idén viszont úgy döntöttek a szervezők, hogy a Fishing helyett egy külön Kispál on Orfű eseményt szerveznek a nyár végén. Lovasi az interjúban elmondja, hogy mindig is az volt a cél, hogy a Fishing a Kispál és a Borz nélkül is tudjon működni, és ez most meg is történt.

Eleinte még voltak olyan céljai is a rendezvénynek, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi vérkeringésbe, így olyan zenekarok leszervezése is szóba jött, mint a Foo Fighters – aztán a dolog másként alakult. Annyira másként, hogy a Fishing azon kevés nagy fesztiválok egyike, ahol nagyszínpadon léphet fel a magyar gitárzenei új hullám több jeles képviselője, mint a Carson Coma (akik Lovasi szerint már most olyan népszerűek, amilyen a Kispál és a Borz sosem volt), az Esti Kornél, a Blahalouisiana vagy a Csaknekedkislány. Lovasi szerint ez erősíti a fishinges brandet, és egy ideje egyébként is nagyon tudatosan álltak rá arra a vonalra, hogy olyan produkcióknak adjanak lehetőséget, akiket nem játszott jó ideig például a Petőfi Rádió.

2016 környékén volt egy nagyon éles váltás a Petőfi Rádiónál, pedig előtte a Dankó Rádióval párban még az orfűi fesztiválra is kitelepültek. Aztán megérkezett az új garnitúra, a rádiókkal megszakadt a kapcsolat, brutális színvonalcsökkenés állt be a zenei rotációban, és maga Lovasi is többször tapasztalta azt, hogy nemkívánatos személy lett az MTVA környékén. Ezután álltak rá sokkal hangsúlyosabban a mostani vonalra, amelynek köszönhetően még olyan pécsi kötődésű, mainstream popzenekarok sem férnek a fellépők közé, mint a Halott Pénz vagy a Punnany Massif.

A műsorban az is szóba kerül, hogy az egészségtelen magyar médiakörnyezetnek köszönhetően hasonló helyzetben vannak a mostani zenekarok, mint a magyar alternatív színtér hőskorában. Nincs támogatottságuk a mainstream médiában, mégis egyre nagyobb közönséget mozgatnak meg. Lovasi szerint ez lelassította a fluktuációt a piacon, amelynek köszönhetően tovább tart itthon befutni, de több időbe is telik aztán kikopni az elitből. Ennek az egészségtelen médiahelyzetnek is köszönhető, hogy egy olyan bombahírt, miszerint új dalokkal visszatér a Kispál és a Borz, nem egy országos tévében vagy rádióban jelentettek be, hanem a Partizán YouTube-csatornáján. Lovasi még öt éve se gondolta volna, hogy ilyen egyszer előfordulhat.

Szóba kerül még az állami pénzekkel kitömött, a rendezvénypiacon lassan monopolhelyzetbe kerülő Antenna Hungária (AH) is, amely mostanában számos mutyigyanús állami rendezvénysorozatban tűnt fel megbízóként vagy lebonyolítóként, mint például a raktárkoncertek vagy a hírhedt Őszi Hacacáré. Az itthon szinte megkerülhetetlennek számító Visual Europe Group (VEG) megvásárlásával az AH egyre agresszívebben terjeszkedik a piacon, miközben a Covid-járvány miatt munka és támogatás nélkül maradt versenytársak szép lassan tönkrementek. Lovasi szerint többek között ezért sem megkerülhető jelenleg az AH–VEG páros, a Fishingnek is van élő szerződése a céggel, de már dolgoznak valamiféle megoldáson a jövőre nézve.

„A következő években muszáj lesz megjelenniük új szereplőknek, mert ha nem, akkor nincs miért kapitalizmusról beszélni. Amikor valaki túl nagyra nő, és túl fontos, akkor mindig megjelennek a piaci réseken kis szereplők. De most ilyen szempontból senki sem tudja, hogy mi lesz”

– mondja, és arra is kitér, hogy elképesztő méretű szakemberhiány van az iparágban. „Leépült az iparág, nagyon sok szakember elment külföldre vagy a filmiparba, szóval óriási szakemberhiány van. Ráadásul kapacitáshiány is van, mert sokan át lettek terelve máshová, például a Raktárkoncertekre.”

Annak idején nem kis megrökönyödést váltott ki a közvéleményben, hogy a Borkai Zsolt helyét átvevő fideszes győri polgármester, Dézsi Csaba mellett állt ki a választás előtt, de azt a döntését azóta sem bánja, mert sokra tartja Dézsit. Viszont azt is észrevette, hogy

az a keltető, amiben a Fidesz virágait keltetik, most már rajta is látszik.

Ezt Dézsi Partizánnak adott interjúját látva mondja, ugyanis Lovasi szerint már látszik Dézsin, hogy egy igazi fideszes politikus lett belőle, mert sok olyan kérdésbe nem ment bele, amikbe az első interjúiban igen, sokszor kibújni próbált a válaszadás alól, vagy csak semmitmondásra futotta.

„Én annak idején is írtam neki, hogy nagyon féltem őt ebben a helyzetben, és azt gondolom, hogy a politika mindenkit ledarál és megesz. Főleg ezen a szinten már, még magasabb szinten meg pláne. És csak akkor maradhatsz fenn, ha te is fenevad leszel vagy pedig agyhalott”

– később ezt bővebben is kifejti Vlagyimir Putyin példáján. „Itt van például Putyin, aki nem egy rendszerhiba, hanem maga a rendszer logikája. Ezeket a karaktereket, akiket kitermelünk a fejünk fölé, ezek képesek elviselni azt a rettenetes nyomást, és azt a rettenetes gyűlölet- és mocsokáradatot, amit folyamatosan kapsz bizonyos helyzetekben. Ezt szerintem ép pszichéjű ember nem képes elviselni.”

„Nem véletlenül látod, hogy ellenzéki politikusok egy idő után elkezdenek zavarodottan viselkedni. Szerintem ehhez tényleg pszichopatának kell lenni.”

Az adás többi részében szóba kerül még:

  • Hogy régebben sokat kritizálta az ellenzéket, de ma már másként látja, hiszen akik valamire vihették volna, azoknak a nagy része már rég elhagyta az országot, ahogy több barátja és orvos ismerősei is.
  • Hogy szerinte ma már senkit nem érdekelnek a tények, és aki nem akarja felfogni a valóságot, azzal nem igazán lehet már mit tenni.
  • Annak viszont örül, hogy zenei vonalon mintha látszódna valamiféle összefogás a Tanítanék Mozgalomtól az ukrán menekülteket segítő koncerteken át az ellenzéki szerepvállalásokig.
  • Hogy falnak megy, ha a Fidesz megint kétharmaddal nyer a választáson, de reméli, hogy a következő lesz az utolsó négy évük.
  • Hogy miért zavarja, hogy a Cseh Tamás Program/Hangfoglaló Program az indulás óta azt kommunikálja, hogy állami pénzzel segíti a zenészeket, miközben az valójában nem az állam pénze.
  • Hogy a Fidesz felső vezetése „nem éppen egy agysebészkongresszusból áll”, és hiányolja onnan Navracsics Tibort.
  • Hogy miért kedveli annyira Krúbit, akinek még a klipjében is szerepel, és miért nem számít szerinte semmit, hogy van már egy generáció, akik kb. tíz éve folyamatosan pályázati pénzeket kapnak az államtól, ami akár öncezúrává is változhat egyeseknél.

(Disclaimer: Az After Sajó Dáviddal című podcast a Universal Music Group és Sajó Dávid telexes újságíró műsora, de a Telextől függetlenül készül. A további adások elérhetők YouTube-on, Spotifyon és iTuneson is.)

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!