Mindig is lenyűgöztek a különleges természeti jelenségek, közülük is leginkább a sarki fények. Annyira, hogy elhatároztam: a téli szezonra a sarkvidékre, a norvégiai Tromsøbe költözöm, és ott vállalok munkát, hogy meg tudjam örökíteni. Majd lefagyott érte a lábam, de megérte.
2024. december közepén már másfél hónapja kint éltem Norvégiában, lassan egy hónapja tartott a sarki éj. Ritkák voltak a tiszta éjszakák, azonban a karácsony előtti napokra felhőmentes éjszakákat jósoltak, ráadásul még szabadnapos is voltam. Elhatároztam, hogy sátorral, hótalppal és a fényképezőgépemmel belevetem magam a sarkvidéki vadonba.
Összepakoltam a fotós felszerelést, a téli kempingfelszerelést, kétnapi élelmiszert és hozzá a melegített, illetve forralt vizet termoszokban, hogy ne fagyjon meg, valamint a nemrég vett hótalpakat – az egész súlya alulról karcolgatta a húsz kilót.
A Hansnes felé menő buszról Finnvika megállónál leszállva elindultam befelé az úton a hegyek felé; majd egy kilométer megtétele után, amikor a házak fényei már kezdtek a távolba veszni, felcsatoltam a hótalpakat, és nekivágtam a hómezőknek.
Még csak délután 4 óra volt, de a sarki éj miatt már teljesen sötét. Szerencsémre az előző napok naptevékenysége már színes fényeket rajzolt az égre, így igyekeztem olyasmit keresni, amikhez jó háttér lesz az északi fény, és érdekes képeket tudok lőni. Nem is kellett sokáig keresnem: alig tértem le az útról, a hómezőn, pár méterre a fák alatt sötét árnyakat láttam: két rénszarvas nézett rám.
A rénszarvasok itt félig háziasítottak, számi tulajdonosaik szabadon tartják őket, így nem ijednek meg az embertől. Nem rohantak el, csak arrébb sétáltak. Megvártam, amíg megálltak, majd olyan szöget kerestem, hogy lefotózhassam őket a sarki fénnyel. Ez a túra már siker, gondoltam magamban, már sokkal jobb hangulatban, már meg is van a kép, ami mehet a National Geographicra.
Pompás sarki fények voltak, a fejem felett táncolt, örvénylett a jelenség. A fotókon még a felső légköri gerjesztett oxigén vörös színe is szépen kijött, a műsor meg csak ment és ment tovább. Fél hétkor elkezdett kicsit halványulni a fény, úgyhogy ideje volt továbbindulnom, mert még alig haladtam, messze voltam a tervezett táborhelyemtől.
Sílécek nyomát követve elindultam a hegyek belseje felé, a nagy hótalpakon a rézsűs hegyoldalon küszködtem a porhóval. Ahogy a sarki fények újra egyre látványosabbak lettek, pár jobb helyen megálltam time-lapse sorozatokat lőni. Végül fél tíz környékén felértem egy sima és vízszintes fennsíkra, ahol felállítottam a sátram, majd folytattam a time-lapse sorozatokat. (A videókat itt tudjátok megnézni róluk.)
Hullámokban újra szép sarki fények jöttek, hol északon, hol kelettől nyugatig a fejem felett. Este 11 után előszedtem a matracot és a hálózsákot, valamint főztem egy vacsorát; de éjfél után ismét olyan sarki fények jöttek, hogy nem tudtam abbahagyni a fotózást. Közben azonban nem sokat mozogtam, ami meg is bosszulta magát: alaposan kihűlt a lábam.
A bajt tetézte, hogy a hőmérséklet is hidegebb lett, mint amire számítottam. Körülbelül mínusz 14-15 °C lehetett. Hiába vettem fel még egy meleg zoknit alváshoz, és feküdtem sínadrágban és pehelykabátban a hálózsákba, még sokáig nem tudtam elaludni, annyira fáztam.
Reggel 9–10 között kezdett el világosodni, erre ébredtem én is. Igen, világosodott – a sarki éjt nem teljes sötétségként kell elképzelni. A nap nem emelkedik ugyan a horizont fölé, azonban néhány órányi szürkületszerű világosságot még hoz a nap közepén. A havas táj pedig olyan világos, hogy este általában kikapcsolt fejlámpával szoktam kirándulni, csak a turistajelzések keresésére kapcsolom be, vagy hogy a síelőknek jelezzem, itt vagyok, ne üssenek el.
Takarékoskodni kell az elemmel, mert az akkumulátorok és az elektronikai eszközök megsínylik a hideget. Az éjszaka is, hiába dugtam powerbankre tölteni a telefont és a fényképezőgép-akkukat, alig töltődtek a hidegben, hibaüzeneteket írtak ki. A drón megtagadta a felszállást, mert túl hideg volt neki.
Ezért csak sétáltam egyet a környéken, pár képet lőve, majd a magokból és aszalt gyümölcsökből, keményre fagyott csokis müzliszeletekből álló ebéd után összepakoltam, és lesétáltam a hegyről, hogy este máshonnan, más tájakkal örökítsem meg a fényeket.
Ránéztem a menetrendre, s láttam, hogy nemsokára lesz egy busz vissza a városba – talán nem is árt, ha visszamegyek az irodába egy kis forró vízért és tölteni az eszközeimet.
A második estére az egyik Eidkjosen feletti dombra esett a választásom – abból az egyszerű okból, hogy az a várostól legtávolabbi pont, amit rendszeresen járó busszal el lehet érni, és visszafelé is még késő estig van busz, ha mégsem akarnék ismét kint éjszakázni.
20 óra után értem Eidkjosenbe. A végállomás szomszédságában található, a sziget nevét viselő Kvaløy-templom mögött kezdődő ösvényen egy 10-15 perces sétával értem el a dombtetőn található kis menedékkunyhót.
Az ég elég fátyolos volt, amikor kiértem. Csak a fényesebb csillagok látszottak, sarki fény még nem, ezért előbb csak lepakoltam a kunyhóban, és időnként ki-kinéztem, hogy kezdődik-e már a műsor. Lassacskán tisztult az ég, és megjelentek az első halvány színek az égen.
A kunyhótól nem messze egy magasabb ponton állítottam fel az állványt, ahonnan jó kilátás van északnyugat felé a fjordra és a túloldalán a hegyekre, valamint nyugat felé a domb melletti hegyekre; déltől északig sajnos Tromsø és Kaldfjord fényszennyezése miatt nem nyerő.
Nem sokkal 21 óra után kezdett fokozódni az aktivitás – nyugattól keletig szép kis ív rajzolódott ki, ami időnként olyan erős volt, hogy az elemi oxigén zöldje alatt a nitrogén lilája is megjelent. Az ív hol erősödött, hol gyengült, hol délebbre, hol északabbra húzódott.
Nyugatra a hegyen át vezetett távvezeték sajnos belerondított a képbe, ezért vártam, hogy északnyugatra húzódjon, hogy az Ersfjordbotn mögötti hegyek, a Buren és Blåmann legyenek a képben. 22 óra körül visszahúzódott északabbra, egy kicsit elcsendesedett, majd a hegyek felett egy hatalmas ívet leírva kanyarodott vissza.
Közben le is merült az aksim. Úgy éreztem, hogy ez szép befejezése volt az estének. Szép lassan összepakoltam, és az utolsó busszal még az éjszaka hazatértem. Jó döntés volt: nem a jéghidegben kellett december 24-ére ébrednem.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További nagy kalandok északon:
- Nagy északifény-kergető kerékpártúra Izlandon
- Bringával az északi fény nyomában: irány az Aranykör!
- Így lehet kihozni két hetet 200 ezer forintból a méregdrága Lofoten-szigeteken
- Izland legszebb túrája: a Laugavegur
- Izland legszebb túrája: folytatás az Istenek földjén
- Svéd Lappföld: vándorlás az Óriások völgyében
- Misztikus ködből előbukkanó rénszarvasok Európa utolsó megmaradt vadonjában
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!
