Milyen a jó vendéglő? (X)

2023. december 8. – 13:24

Milyen a jó vendéglő? (X)
Fotó: Nyolcas vendéglő

Másolás

Vágólapra másolva

Öt hónapja nyílt meg a nagyváradi Fő utcán a Nyolcas (La Opt) nevű vendéglő. A családi vállalkozás ötletgazdája, alapítója és motorja, ifj. Székely Ervin az első időszak tapasztalatairól mesélt.

Honnan jött a vendéglő megnyitásának az ötlete?

Azt hiszem, hogy minden a szenvedéllyel kezdődött. Édesapám is és én is hobbiszakácsként kezdtük (én azóta már profi lettem ebben a mesterségben is, ő megmaradt műkedvelőnek). Mindketten szeretünk kísérletezni új ízeket kipróbálni. Ugyanakkor szívesen látogattunk el a váradi és – kirándulásaink alkalmával – más városokbeli vendéglőkbe, kifőzdékbe. Gyakran beszélgettünk arról, hogy mi az amit átvennénk és mi az amit másképp csinálnánk, ha a vendéglő a miénk lenne. Aztán egyszer csak kipattant az ötlet, hogy ha olyan jók vagyunk, mint ahogyan gondoljuk magunkról, akkor miért nem próbáljuk meg. És belevágtunk. Kapóra jött, hogy édesanyám vállalkozása egy olyan épületben van, amelyiknek van egy nagy pincéje, ami kiválóan alkalmas vendéglőnek. Lévén, hogy a cég épp a turisták által előszeretettel látogatott sétáló utcán van, tavasztól őszig két tágas teraszt is működtetni tudunk.

Miért hívják Nyolcasnak?

Rendkívül praktikus megfontolásból: a vendéglő a Fő utca 8 szám alatt van. Voltak más ötleteink is a nevet illetően, de én nem akartam cifrázni. Ha jó az étel, akkor a név úgyis kedvelt lesz.

És jó az étel?

A vendégeink elsöprő többsége elégedett, ez az internetes kommentárokból is kitűnik.

Milyen jellegű a vendéglő?

Amolyan finomvegyes. Lévén, hogy egy prémium-kategóriás vendéglőt képzeltünk el, kezdetben a menü elsősorban ételkülönlegességeket tartalmazott: füstölt marhaszegy, roston sült marhaborda-szelet, velőscsont, parmiggiana melanzane (rántott padlizsán, paradicsomszósz sofrittóval, mozzarella, parmiggiana regiano), tomahawk steak. Aztán rá kellett jönnünk, hogy vendégeink jelentős része a hagyományos ételeket kedveli, ezért kiegészítettük a menüt Jókai bablevessel, húsgombóc levessel, vörösboros marhapörkölttel, cigánypecsenyével, töltött káposztával, de arra törekedtünk, hogy ezeket az ételeket is kicsit újragondolva készítsük el. A marhapörköltünk például a klasszikus magyar étel és annak francia változata, a boeuf bourguignon fúziója.

Fotó: Nyolcas vendéglő
Fotó: Nyolcas vendéglő

Mi teszi még egyedivé a Nyolcas kínálatát?

Igyekszünk kizárólag kiváló minőségű és helyi alapanyagokból dolgozni. Amit lehet, a váradi és a környékbeli termelőktől vásárolunk, így minden ételünk friss hozzávalókból készül. Abban is biztos vagyok, hogy az elmúlt hónapokban sikerült kialakítanunk egy olyan csapatot, akik szakszerűen és figyelmesen szolgálják ki vendégeinket. Azt szeretnénk ugyanis, hogy nálunk mindenki jól érezze magát és ez nemcsak az ételek, italok minőségén múlik. Sokat számít a felszolgálás milyensége, az alkalomhoz illő zene, a vendéglő berendezése, hangulata is. Abban bízom, hogy ez nálunk mind együtt van.

Melyek a legnépszerűbb fogások?

A hamburger, amelynek minden összetevője helyben készül: mi sütjük a zsemlét, daráljuk a jó minőségű marhahúst és mi válogatjuk össze hozzá a zöldségeket, de még a szószt is mi készítjük, semmit nem vásárolunk készen. Igazi sláger a Jókai bableves is. A dobogó harmadik helyét holtversenyben a rozé kacsamell és a kemencés báránycomb foglalják el.

Lehet rendezvényeket is tartani a Nyolcasban?

Természetesen. A pincevendéglő befogadóképessége 92 személy (ennyien tudnak egyszerre asztalhoz ülni), így alkalmas névnapok, születésnapok, bankettek, keresztelők, vagy akár esküvők megrendezésére is. Ebben az időszakban több céges bulit is tartanak nálunk.

Nehéz dolog egy ilyen vendéglő üzemeltetése? Mennyire sikeres a vállalkozás

Nos, nehezebb mint azt kezdetben gondoltuk. Nagyváradon sok jó vendéglő van, nem könnyű betörni a piacra. Nekünk a kezdeti ismeretlenség és bizalmatlanság hátrányával is meg kellett küzdenünk. Ennek ellenére mára már kialakult egy szűk körű, de lelkes törzsközönségünk, vannak visszajáró vendégeink és bár a téli hónapok nehezebbek a vártnál, hiszünk abban, hogy a minőségi vendéglátásra minden körülmények között megmarad az igény. Ezen dolgozunk nap mint nap.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a Smart Invest Partners Kft.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!