Visszavette az első helyet az európai piacokon a Dacia Sandero
Júliusban ismét a Dacia Sandero volt Európa legkeresettebb autója, a modell ezzel visszakerült az első helyre az európai eladási listán, miután júniusban a Tesla Model Y előzte meg.
A Profit gazdasági portál elemzése szerint a Tesla európai eladásai általában erősen hullámoznak. Júniusban a Model Y nagyot ment, részben a negyedév végi kiszállítások és a kedvezményes kampányok miatt, júliusban viszont visszaestek az eladások. Az amerikai elektromos SUV az előzetes adatok alapján már az első 25 legkelendőbb modell közé sem fért be, jegyzi meg a Profit.
A Sandero eközben több mint 18 500 forgalomba helyezett autóval zárta a hónapot azokon az európai piacokon, ahonnan már rendelkezésre állnak az adatok, ez nagyjából 3 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Néhány országban ennél jóval erősebb volt a teljesítménye: Görögországban például megduplázódtak az eladásai, Portugáliában 150 százalék feletti növekedést mért a Profit, az Egyesült Királyságban pedig 65 százalékos volt az emelkedés.
A gazdasági lap szerint a növekedés egyik oka, hogy elkezdődtek a frissített Sandero kiszállításai. Az új változat módosított külsőt és új motorokat kapott, ősszel pedig a hibrid hajtású verzió gyártása is elindulhat, ami a következő hónapokban tovább erősítheti a Dacia pozícióját az európai piacon.
A Sandero legfontosabb piaca továbbra is Franciaország, ahol júliusban több mint 7700 autót helyeztek forgalomba. Olaszországban és Spanyolországban nagyjából 4300-4300 darabot adtak el belőle, Németországban 3000-et, Belgiumban pedig több mint ezret.
Romániában viszont már nem tartozik a legnépszerűbb modellek közé: itt júliusban több mint 6 százalékkal csökkentek az eladásai.
A havi európai rangsorban a Volkswagen Golf áll a második helyen 16 100 forgalomba helyezett autóval, utána a Volkswagen T-Roc és a Toyota Yaris Cross következik. A Renault Clio, amely az év elején még a Sandero egyik legerősebb kihívója volt, júliusban csak a 15. helyre került, közel 11 ezer eladott darabbal. A visszaesésben szerepet játszhatott, hogy leállt a Clio ötödik generációjának gyártása.
Az év első hét hónapjának összesítésében a Sandero továbbra is Európa legkeresettebb autója. A Profit.ro előzetes adatai szerint eddig 123 200 darabot adtak el belőle, bár ez még így is körülbelül 10 százalékos visszaesés a tavalyi szinthez képest.
A Tesla Model Y az erős júniusi eredménye miatt az éves összesítésben még mindig a hatodik helyen van. A Profit.ro szerint szeptemberben, a harmadik negyedév végén ismét nagyobb ugrás jöhet a modell eladásaiban.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom