Több mint 4,5 millió euróból újul meg a dési akvapark

Több mint 4,5 millió euróból újul meg a dési akvapark
Sós tó a dési Torok akvaparkban – Fotó: Dés turisztikai információs központja

A 2021–2027-es Észak-Nyugati Regionális Program keretében finanszírozzák a Kolozsvártól kb. 55 kilométerre található Dés fontos turisztikai célpontját, a sós tóval is rendelkező Torok akvaparkot, jelentette be az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség. A beruházás összértéke több mint 4,5 millió euró.

A 27 ezer négyzetméter területet érintő korszerűsítési munkálatokra már aláírta a szerződést a fejlesztési ügynökség és Dés polgármesteri hivatala, a kivitelezés 2028 szeptemberében határidős.

A beruházás keretében felújítják a gyalogösvényeket, a parkolót, a zöldövezeteket, a medencék körüli és a sós tó körüli területeket. Az egyik legfontosabb módosítás a tó délnyugati partjának megerősítése lesz, ez a terület ugyanis földcsuszamlás-veszélyes. Megújulnak az öltözők és a mosdók, illetve új, akadálymentesített épületet is emelnek a látogatók számára.

A Torok akvapark 2010-ben nyílt meg a Kolozs megyei településen. Összterülete 40 ezer négyzetméter, amelyen egy 1600 négyzetméteres sós tó, egy sós- és két édesvizű kültéri medence, egy csúszdával ellátott medence, játszótér, továbbá két, egész évben működő beltéri medence is található.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!