11 százalékos, év végére mérséklődő inflációra számít a Román Nemzeti Bank elnöke
Júliusig még nőni fog az infláció Romániában, valószínűleg eléri a 11 százalékot is, majd év végéig csökkenés várható, mondta keddi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank elnöke a News.ro szerint. A nemzeti pénzintézet 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését.
Isărescu a közel-keleti konfliktussal és a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta a kilövő inflációt, mint mondta, a közel-keleti események sokkot okoztak a kőolaj- és gázpiacon és más iparágakban is.
A bruttó hazai termék (GDP) erősen csökkent, ami a gazdasági tevékenység visszaszorulását jelzi, ugyanakkor a kereslet mérséklése által valamennyire segít az infláció megfékezésében, mondta Isărescu.
A Román Nemzeti Bank elnöke szerint az infláció júliusig nőni fog, és sok tényező befolyásolja, de várhatóan eléri majd a 11 százalékot, szeptemberre viszont már 6 százalékra mérséklődik, év végéig pedig 5,5 százalék között lesz. „Az előrejelzések kizárólag a közel-keleti konfliktus hatásával számolnak. Ennek feltétele az is, hogy visszatérünk legalább egy minimális politikai stabilitáshoz, azaz lesz kormányunk. (...) Elképzelhető, hogy ősszel már nem leszünk Európa-bajnokok az infláció területén” – mondta. Az is hozzátette, hogy 2027 végére 2,9 százalékos inflációra számít. Az éves infláció áprilisban meghaladta a tíz százalékot.
Isărescu hangsúlyozta, hogy Románia számára elengedhetetlen a pénzügyi korrekció folytatása, és főként a külső forrásokból (uniós támogatásokból) megvalósított beruházások azok, amelyek megalapozhatják a gazdasági növekedést, tehát azok, amelyek nem növelik sem a deficitet, sem a külföldi adósságot.
A szakember arról is beszélt, hogy szerinte nincs szükség új adókra Romániában, de adócsökkentésről nem lehet szó egy ideig, amíg az ország nem teljesít bizonyos célkitűzéseket, mert ez nemzetközi szinten nagyon hiteltelenné tenné.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom