A költségvetési kiigazításban nincs fájdalommentes megoldás

A múlt szerdai 5,2688 lejes mélyponthoz képest péntekre egy kicsit magához tért a román fizetőeszköz az euróhoz képest, a Román Nemzeti Bank (BNR) hivatalos középárfolyama szerint ugyanis egy euró már „csak” 5,2364 lejbe került. A szakértők szerint ezzel együtt a lej/euró árfolyam a következő időszakban mindkét irányba elmozdulhat, és amíg a piacok nem kapnak egyértelmű válaszokat, Románia politikai és pénzügyi stabilitásával kapcsolatban a feszültség fennmarad.

Ezért kerestük meg Székely Imrét, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Magyar Intézetének oktatóját, hogy magyarázza el nekünk, a lej magas árfolyama, hogyan hat az életünkre, stabilizálható-e az árfolyam, ha végre csillapodik a válság.

A lej magasabb árfolyama, amely gyengébb lejt jelent, milyen csatornákon hat a mindennapi életre?

A gyengébb lejnek hatása van a fogyasztásra. A leglátványosabb hatás az importált termékek drágulása. Románia sok olyan terméket vásárol külföldről, amelyet a fogyasztók naponta vagy rendszeresen használnak: gyógyszereket, elektronikai cikkeket, mobiltelefont, számítógépet, háztartási gépeket, autókat, alkatrészeket. Ha a lej gyengül, ezeknek a lejben számolt ára emelkedhet. Nem minden ár változik azonnal, de a drágító hatás előbb-utóbb megjelenhet.

Ugyanakkor nemcsak az importált termékek lehetnek árfolyamérzékenyek. Romániában több olyan belföldön előállított termék és szolgáltatás van, amelynek az árát euróban vagy euróhoz kötve határozzák meg. Ilyen például az autó, a lakások bérleti díja, bizonyos telekommunikációs vagy üzleti szolgáltatások. Ilyenkor a termék vagy szolgáltatás Romániában jön létre, de a fogyasztó mégis megérzi az árfolyamváltozást.

A lej gyengülése jelentkezik a külföldi kiadásoknál is. A külföldi nyaralás, a repülőjegy, a szállás, az online előfizetések vagy a külföldről rendelt termékek mind drágábbá válnak lejben számolva. Persze aki már korábban lefoglalta és kifizette például a nyári nyaralását, azt rövid távon ez kevésbé érinti, de az új vásárlásoknál már megjelenik.

Másrészt a gyengébb lejnek kedvezőtlen hatása lehet a beruházásokra is, főleg olyan típusú beruházásokra, amelyek révén a termelőkapacitások bővülése belföldi eladásokat céloznak. Sok romániai vállalat belföldi piacra termel, de a kapacitásbővítéshez külföldi gépeket, technológiát vagy berendezéseket vásárol. Például egy pékség, tejfeldolgozó, húsfeldolgozó, építőanyag-gyártó vagy logisztikai cég termelése főként a romániai piacra irányul, de a beruházási költségeinek egy része euróban jelentkezik. Ha a lej gyengül, ezek a beruházások drágábbá válnak. Ez fékezheti a fejlesztéseket, vagy később magasabb árakban jelenhet meg.

Természetesen a hatások nem kizárólag negatívak. A lej gyengülése előnyös lehet azoknak, akik euróban vagy más devizában szereznek bevételt, miközben költségeik egy része lejben merül fel. Ilyen például a két exportáló autógyár, vagy más autóipari beszállító cégek, az IT-szolgáltatók, a külföldi turistákat kiszolgáló turisztikai vállalkozások, a fa- és más nyersanyag exportőrök, valamint részben a nemzetközi fuvarozócégek. Náluk a külföldi bevétel lejben számolva többet ér, de ez nem tiszta nyereség számukra, mert ők is felhasználnak valamilyen mértékben import termékeket vagy energiát, üzemanyagot esetleg euróalapú hitelt.

Stabilizálható-e az árfolyam, ha a válság csillapodik? Mikor léphet közbe a Román Nemzeti Bank?

Az árfolyam stabilizálódhat, ha a politikai bizonytalanság csökken, és a romániai gazdaságpolitika kiszámíthatósága javul. Az árfolyam ugyanis nemcsak a külkereskedelemtől vagy az inflációtól függ, hanem a bizalomtól is. Ha a gazdasági szereplők bizonytalanságot látnak, akkor nagyobb kockázati felárral számolnak, óvatosabbá válnak a lejjel szemben.

Romániában a lej nem fix árfolyamrendszerben működik, hanem menedzselt lebegtetés mellett. A Román Nemzeti Banknak nincs hivatalos euróárfolyam-célja. A jegybank elsődleges célja az árstabilitás, vagyis az infláció kordában tartása. Ez azért fontos, mert egy inflációs cél és egy merev árfolyamcél könnyen konfliktusba kerülhet egymással. Ha a jegybank mindenáron egy konkrét árfolyamot akarna megvédeni, akkor olyan kamatpolitikára vagy devizatartalék-felhasználásra kényszerülhetne, amely nem feltétlenül illeszkedik az inflációs célhoz. Ezért szakmailag érthető, hogy a nemzeti bank nem fix árfolyamot véd, hanem inkább a túlzott kilengéseket próbálhatja mérsékelni.

A nemzeti bank akkor léphet közbe, ha az árfolyammozgás túl gyors, rendezetlen, vagy veszélyezteti az inflációs várakozásokat és a pénzügyi stabilitást. A beavatkozásoknak a célja nem az, hogy egy meghatározott árfolyamszintet megvédjen, hanem az, hogy a piac ne váljon pánikszerűvé.

Az elmúlt években a lej a régiós valutákhoz képest viszonylag stabil volt. Ez nem azt jelenti, hogy nem gyengült, hanem azt, hogy a kilengései kisebbek voltak, különösen a magyar forinthoz és sok időszakban a lengyel zlotyhoz képest. Ezért Romániában egy 2–3 százalékos árfolyam-elmozdulás pszichológiailag erősebben hat, mint Magyarországon vagy Lengyelországban, ahol a lakosság és a vállalatok jobban megszokták a nagyobb árfolyamkilengéseket. (Magyarországon 2022-ben kilenc hónap alatt a forint 18,2%-ot gyengült) Ami Romániában szokatlannak tűnik, az régiós összehasonlításban nem feltétlenül számít rendkívülinek.

A nominális árfolyam mellett a reálárfolyamot is érdemes nézni. A nominális árfolyam csak azt mutatja meg, hogy hány lejt kell fizetni egy euróért. A reálárfolyam viszont azt is figyelembe veszi, hogy Romániában és az eurózónában hogyan alakult az árak. Ha Romániában tartósan magasabb az infláció, mint az eurózónában, miközben a nominális árfolyam alig változik, akkor a lej reálértelemben felértékelődik.

Amint az alábbi ábra mutatja, az elmúlt hat év során trendszerű reálerősödést látunk, a teljes időszakra 13%-ot. Ez önmagában két ok miatt nem kellett leértékelődési nyomást gyakoroljon a lejre. Egyrészt, a reálerősödés összhangban van a régiós folyamatokkal, sőt a zloty és a korona némileg még jobban is erősödött. Másrészt, a reálerősödés gazdaságilag fenntartható, a munkatermelékenység növekedése gyorsabb volt Romániában, mint az eurózónában több, mint 10%-kal (a teljes időszak során). Összességében azt látjuk, hogy az árfolyamra nehezedő nyomás nem a romániai reálgazdaságból származik, ezért a politikai feszültségek oldódásával várhatóan a leértékelődési nyomás jelentősen enyhülni fog (feltételezve, hogy ez nem egy többhónapos elhúzódó folyamat lesz).

Van-e más lehetősége a gazdaságpolitikának a költségvetési kiigazításra?

Alternatívák természetesen vannak, de ez nem jelenti azt, hogy ezek feltétlenül jobbak vagy kevésbé fájdalmasak. Romániában a költségvetési kiigazítás több évig halasztódott, ezért 2025-re olyan helyzet alakult ki, amikor már gyorsan kellett javítani az egyenlegen. Ilyen helyzetben a kormány mozgástere szűkebb: nemcsak az számít, hogy szakmailag mi lenne ideális, hanem az is, hogy melyik intézkedés hoz gyorsan és kiszámíthatóan költségvetési bevételt.

Elméletileg lehetett volna nagyobb mértékben kiadáscsökkentésre alapozni a kiigazítást, de rövid távon ez nagyon nehéz. A kiadási oldal tartós csökkentése általában intézményi átszervezést, hatásköri átalakítást, létszámgazdálkodást és szolgáltatási reformokat igényel. Ezeket nem lehet néhány hét alatt jól végrehajtani. Gyors, fűnyíróelvű vágásokkal persze lehet költséget csökkenteni, de ennek legalább akkora társadalmi és gazdasági ára lehet, és rontja a közszolgáltatások minőségét.

A bevételi oldalon az ÁFA-emelés alternatívája a munkát terhelő adók emelése lehetett volna: például a személyi jövedelemadóé vagy a társadalombiztosítási járulékoké. Ez azonban közvetlenebbül drágította volna a munkát, és erősebben visszafoghatta volna a foglalkoztatást, a termelést és a beruházásokat. Az ÁFA ebből a szempontból kevésbé rontja közvetlenül az exportáló vállalatok versenyképességét, mert az export nem ÁFA-köteles. Ez nem azt jelenti, hogy az ÁFA-emelés fájdalommentes: a fogyasztói árakon keresztül csökkenti a háztartások vásárlóerejét. De növekedési szempontból kevésbé közvetlenül terheli a termelést, mint egy járulék- vagy jövedelemadó-emelés.

Egy másik lehetséges irány a vagyonadózás, főleg az ingatlanadó emelése. Ez gazdasági szempontból kevésbé torzító adó, mert az ingatlan helyhez kötött: nem lehet kivinni az országból úgy, mint egyes beruházásokat, pénzügyi eszközöket vagy termelési tevékenységeket. Ezért a 2026 elejétől megvalósított ingatlanadó-emelés növekedési szempontból kedvezőbb volt, mint a munkát vagy a vállalati nyereséget terhelő adók emelése.

A 2026-os hiánycél jelenleg teljesíthetőnek látszik, de az aktuális események mentén nem kockázatmentes. A nagyobb kérdés inkább a 2027-es hiány, mert a hiányt a 2026-ra tervezett 6,2%-ról 5% körüli szintre, középtávon pedig 3% alá kell csökkenteni. Ez nem egy általános megszorítást kellene jelentsen. Nem az lenne a jó megoldás, hogy minden intézménytől ugyanannyit vesznek el, függetlenül attól, hogy jól vagy rosszul működik. A kormány abba az irányba mozdult el, hogy inkább megvizsgálja, hol vannak párhuzamos hatáskörök, felesleges adminisztratív szintek, túlméretezett intézmények vagy rosszul célzott programok. Az adminisztrációban lehetnek olyan területek, ahol átszervezéssel és digitalizációval érdemi megtakarítás érhető el. Más területeken, például az egészségügyben, nem létszámleépítésre van szükség, hanem jobb szervezésre, jobb finanszírozási ösztönzőkre és a pazarlás csökkentésére.

A költségvetési kiigazítás tehát nem arról szól, hogy van-e fájdalommentes megoldás, mert ilyen nincs. A kérdés inkább az, hogy a mindenkori kormány olyan intézkedéscsomagot választ-e, amely rövid távon stabilizálja a költségvetést, de közben a lehető legkevésbé rontja a gazdaság növekedési képességét, mert hosszú távon ez a gazdasági jólétnek a kulcsa.