Megdrágulhat a kenyér az üzemanyagárak emelkedése miatt, ha a kormány nem intézkedik

Március végéig akár 10 százalékkal is megdrágulhat a kenyér és a pékáru ára az üzemanyag- és energiaárak emelkedése miatt – nyilatkozta Aurel Popescu, a malom- és sütőipari munkáltatói szövetség, Rompan elnöke a G4Foodnak. Popescu szerint, ha a kormány nem hoz semmilyen intézkedést az élelmiszeripar támogatására, akkor a lakosság fog szenvedni.

„Az biztos, ha a kormány nem hoz semmilyen intézkedést, áremelkedések lesznek. Ha a kormány intézkedéseket tett a fuvarozók és a mezőgazdasági termelők számára, de az élelmiszeripar számára nem, akkor mi, mint a lánc utolsó szereplői, meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket, hogy olyan feltételekkel dolgozhassunk, amelyek mellett nem kerülünk veszteségbe” – magyarázta a Rompan elnöke, aki mindenképp kormányzati beavatkozást sürget az áremelkedés elkerülése érdekében.

Popescu úgy látja, március végéig legfeljebb 10 százalékos drágulás jöhet, de az olajválság folytatódása esetén ennél jelentősebb áremelkedést is el tudnak képzelni, ha a kormány nem lép közbe. „Minden gazdasági szereplő, amikor azt tapasztalja, hogy veszteségesen működik, megemeli az árakat” – érvelt Popescu.

A Rompan elnöke korábban az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy az energiaköltségek aránya a kenyér és a pékáru előállítási költségeiben 15-20 százalék, amit hosszabb távon nem tud kigazdálkodni a sütőipar. Elmondta, a többletköltségeket már számba vették a Rompanhoz tartozó vállalatok, és hamarosan egyeztetniük kell az árak módosításáról, ami várhatóan a hónap végéig bekövetkezik. Popescu akkor úgy látta, akkor jöhet nagyobb áremelkedés, ha a gázolaj literenkénti ára eléri a 12-15 lejt.

Közölte azt is, hogy a Rompan több intézkedést javasolt a kormánynak a fogyasztókra nehezedő hatás mérséklésére. Ezek között szerepel az üzemanyag jövedéki adójának és áfájának csökkentése, az élelmiszeripar hozzáférése a termelői áron biztosított energiához, valamint az ágazat segítése más szektorokéhoz hasonló támogatási programok révén.

A G4Foodnek most azt is elmondta, hogy a Rompan képviselői kedden fognak találkozni a kormány képviselőjével, Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettessel, hogy megbeszéljék a felmerülő kérdéseket. „Ha a kormány gondoskodni akar a lakosságról, hogy ne emelkedjenek az élelmiszerárak, az jó. Ha nem, akkor nincs mit tenni. Máskülönben nem lehet talpon maradni a jelenlegi nemzetközi versenyfeltételek mellett” – tette hozzá Rompan elnök.

Az iráni háború kitörése óta folyamatosan emelkedik az üzemanyag ára Romániában, szombatra a standard benzin literenkénti ára szinte mindenhol meghaladta a 9 lejt, a standard gázolajé pedig megközelítette a 10 lejt. Vasárnapra pedig ismét emelkedtek az árak. Ilie Bolojan pénteken a jövő hétre ígért lépéseket az ár megfékezésére. A miniszterelnök szerint a kormány nem kíván „populista megoldásokat” alkalmazni, amelyek látszólag segítséget nyújtanak, de valójában újabb egyensúlyzavarokat okoznak. Hozzátette: olyan intézkedéseket dolgoznak ki, amelyek a leginkább segítik a helyzet kezelését, és a lehető legkevesebb negatív következménnyel járnak.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!