A forgalom függvényében változó menetirányú sávok megnyitására készülnek Besztercén

Okos forgalomirányítási rendszert építhetnek Beszterce ki- és bevezető útszakaszain – jelentette be a kolozsvári regionális út- és hídügyi igazgatóság (DRDP Cluj). A bejelentés szerint az erről szóló megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére már alá is írták a szerződést. Az okos forgalomirányítási rendszer azt jelenti, hogy egy adott útszakasz középső sávjának menetiránya a forgalom függvényében változik. A 17-es országút két szakaszát érintené a fejlesztés, Beszterce határánál.

Azt írják, hogy ezzel a beruházással a forgalom folyamatosságát és közlekedés biztonságát szeretnék növelni. Az előzetes számítások szerint a járművek átlagos haladási sebességét 51 százalékkal lehetne növelni a rendszer telepítésével, míg az utazási időt átlagosan 42 százalékkal csökkentené le.

Megjegyzik, a projekt országos szinten is premier lenne, mert még sehol nem telepítettek hasonló rendszert Romániában.

A projekt részeként nemcsak a rendszert kell telepíteni, hanem az útszakaszokat kétsávosról háromsávosra kell bővíteni, a meglévő körforgalmakat át kell tervezni és újakat kell kialakítani. A rendszer telepítése után a középső forgalmi sáv menetiránya aszerint változna, hogy melyik irányba nagyobb a forgalmi igény.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!