Európai összehasonlításban a romániai bérlőknek a legnehezebb kifizetni a lakhatási költségeket

A romániai bérlők közel fele szerint nehéz vagy nagyon nehéz minden hónapban fedezni a lakbérköltségeket – áll az ING Bank legfrissebb felmérésében, amely hat európai ország lakhatási kihívásait vizsgálta, köztük Romániáét is. A kutatás eredményei szerint országos és európai szinten is egyértelmű tendencia, hogy a bérlők sokkal nagyobb arányban számolnak be anyagi nehézségekről, mint azok, akik saját tulajdonú ingatlanban élnek, még ha azt hitelre is vették.

Az érintett országok – Belgium, Németország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Románia – között jelentős eltérések mutatkoznak abban, hogy mekkora arányban érinti súlyosan a lakhatás költsége a lakosságot. A legszélsőségesebb példák egyike, hogy miközben a hollandiai ingatlantulajdonosoknak csupán 9 százaléka jelez anyagi nehézségeket, addig a lengyel bérlők körében ez az arány eléri az 58 százalékot. Romániában szintén kiugróan magas a bérlők problémákkal küzdő aránya – közel minden második ember vallja, hogy nehezen tudja kigazdálkodni a lakhatási költségeket.

Egy ország lakáshelyzete és az abból fakadó nehézségek mértéke természetesen összefügg azzal, hogy az adott társadalomban mekkora a bérlakások szerepe. Ahol magas a tulajdonosi lakásarány – például Romániában, ahol az uniós átlagot is messze meghaladva a lakosság 94 százaléka él saját tulajdonú ingatlanban –, ott kisebb a bérlők száma, így arányukban kevesebben jelentenek problémákat, de azok súlya ettől még jelentős marad. Romániában sokan örökség útján jutnak lakáshoz, vagy már teljesen visszafizették a korábban felvett hitelt – a hitellel rendelkező lakástulajdonosok aránya alacsony, így az ING által megkérdezettek között is ez a csoport volt a legkisebb létszámú a hat ország közül.

Érdekes ellentmondás rajzolódik ki azonban abból, hogy miközben sokan küzdenek lakhatási nehézségekkel, a lakások elérhetőségét – tehát azt, hogy mennyire könnyű vagy nehéz lakáshoz jutni – a romániai válaszadók jelentős része mégis pozitívan ítéli meg. Ez szöges ellentétben áll például Hollandiával, ahol a válaszadók viszonylag kis része tapasztal napi szintű anyagi nehézségeket, mégis ott a legalacsonyabb azok aránya, akik szerint a lakhatás ma is elérhető a többség számára. Ráadásul Hollandiában a válaszadók többsége úgy látja, hogy az első lakásvásárlók kilátásai romlottak, és sokkal inkább családi segítségre szorulnak, mint öt évvel ezelőtt.

Az ING elemzése szerint a magas tulajdonosi arány nem feltétlenül jelenti azt, hogy kevesebb embernek vannak lakhatási gondjai, inkább azt mutatja, hogy a problémák súlypontja eltolódik: míg a bérlők a mindennapi megélhetésükkel küzdenek, az első lakásukat megvásárolni próbáló fiatalok egyre nehezebben tudnak belépni a piacra, mert az árak sokkal gyorsabban nőnek, mint a jövedelmek, és a már lakással rendelkezők előnyben vannak a piaci versenyben.

Összességében a felmérés eredményei megerősítik azt az európai trendet, hogy a lakhatás kérdése – legyen szó bérlésről vagy vásárlásról – egyre inkább szociális és gazdasági problémává válik. Bár a helyi sajátosságok különböznek, abban egységes a kép, hogy a lakhatás ma már nem evidens és automatikusan megoldott szükséglet, hanem komoly tervezést, támogatást és sok esetben lemondást igényel a fiatalabb generációk és az alacsonyabb jövedelmű rétegek számára.