Az IKEA bemutatóüzletet nyitott Kolozsváron
Október 23-án megnyitotta kolozsvári tervező- és rendelőstúdióját a svéd IKEA csoport, nem messze onnan, ahol az átvevőpont működik, írta a Profit.ro.
A györgyfalvi negyedi Kaufland mellett, az Alexandru Vaida Voevod utca 59. szám alatt nyílt több mint 200 négyzetméter alapterületű üzlet a tervezésre fenntartott teret, valamint több mint 1100 terméket felsorakoztató bemutatóteret tartalmaz.
Ez a harmadik ilyen formátumú IKEA bolt a konstancai és a bukaresti után.
A svéd bútoráruház korábbi értesülések szerint hagyományos üzletet is tervez Kolozsváron az egykori Carbochim gyár helyén felépített Rivusban, ami Románia legnagyobb bevásárlóközpontja lesz.
Az áruházlánc tulajdonosa, az Ingka csoport egyébként a legnagyobb romániai erdőtulajdonos, 51 ezer hektár van a birtokában. A Greenpeace szeptemberi jelentésben a romániai erdők tönkretételével és a biodiverzitásra vonatkozó uniós előírások mellőzésével vádolja a vállalatot. Az IKEA elutasítja a vádakat.
Az IKEA 2025-ben mind az online, mind az offline értékesítés terén növekedést jegyzett a romániai piacon, ebben az üzleti évben több mint 1,5 milliárd lej forgalma volt. Eddig Temesváron és Bukarestben van üzlete, Iași-ban készül megnyitni a harmadikat.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom