Kolozsváron is lesz Hard Rock Café
A Sphera Franchise Group, Románia legnagyobb étteremlánc-csoportja bejelentette, hogy négy Hard Rock Café éttermet nyit az országban 2026-tól – írja az Economica gazdasági portál.
A portál tájékoztatása a Sphera Franchise szerezte meg a Hard Rock International-től a franchise-jogokat arra, hogy Hard Rock Cafe éttermeket nyisson Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A bejelentésük szerint Romániában Kolozsvár mellett Brassóban, Temesváron, Iașiban terveznek legendás tematikus éttermet nyitni, ugyanakkor egy ötödik étterem is tervben van Chișinăuban.
A Sphera Franchise Group a romániai éttermi-szolgáltató szektor legnagyobb szereplője, amely franchise-rendszerben üzemelteti a KFC, Pizza Hut és Taco Bell láncokat. Ezen kívül a Moldovai Köztársaságban és Olaszországban is vannak érdekeltségei. A csoport több mint 175 éttermet működtet az említett három országban, és mintegy 5000 alkalmazottat foglalkoztat.
A Hard Rock Café egy tematikus étteremlánc, melyet Isaac Tigrett és Peter Morton alapított 1971-ben Londonban, és mára az egész világon elterjedt, több mint 70 országban vannak jelen. Romániában már korábban is működött Hard Rock Café, Bukarestben van egy éttermük a Herăstrău-tó partján.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom