Izraeli befektető épít nagy napelemparkot Fehér megyében
A Fehér megyei Szászsebesen építené fel az egyik legnagyobb romániai hibrid napelemparkot és tárolórendszert a romániai Simtel az izraeli tulajdonban lévő HEPA Energyvel közösen. A 217 millió lej (42,7 millió euró) értékű beruházásról a két cég már szerződést írt alá, jelentették be hétfőn.
A szerződés tárgya a 68 MWp teljesítményű napelempark tervezése, felépítése és beüzemelése, illetve a 180 MWh teljesítményű BESS (Battery Energy Storage Solution) energiatároló telepítése. A kivitelezés határideje 12 hónap, a Simtel vállalta, hogy ennyi idő alatt felépíti a hibrid erőművet, emellett pedig legalább tíz évig karbantartja a létesítményt.
„A projekt a piacon elérhető legfejlettebb berendezéseket és egy olyan tervezési megoldást integrál, amelynek célja a fotovoltaikus erőművek és tárolórendszerek párhuzamos működésének optimalizálása. Örülünk, hogy együtt dolgozhatunk az izraeli vállalattal, amely széles körű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a zöld energia területén, és együtt járulhatunk hozzá Románia energiaforrásainak diverzifikálásához” – idézte a közlemény Mihai Tudort, a Simtel ügyvezető igazgatóját.
A HEPA Energy képviselője elmondta, az első romániai fejlesztésük egy sorozat kezdete lehet a gyorsan és dinamikusan fejlődő piacon.
Az utóbbi öt évben a Simtel több napelemparkot tervezett és épített fel, összesen 500 MWp teljesítménnyel.
Az ország – eddig – legnagyobb napelemparkját szintén Fehér megyében, Tövisen avatták fel 2025 áprilisában. A létesítmény több mint 25 000 háztartás ellátásához elegendő tiszta energiát termel évente.
Több nagy napelempark épül Arad megyében is: Nagypél (Pilu) és Ottlaka (Grăniceri) határában több mint ezer hektáros napelemparkot fejlesztenek, 1044 MW-os kapacitással. A létesítmény 2024 végén kapta meg a szükséges engedélyeket. A fejlesztő a romániai Monsson, amely további két napelemparkot tervez Arad megyébe, Kisjenőben és Mácsán, összesen 800 MW termelési kapacitással.
Az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) valós időben frissülő adatai szerint szeptember 30-án a románia napelemparkok 2885 MW-ot tettek ki a beépített termelési kapacitásból.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!