Románia lett az egyik legolcsóbb autógyártó ország a bérköltségek alapján
Románia a világ egyik legolcsóbb országa lett az autógyártás munkaerőköltségei szempontjából, megelőzve még Kínát is – mutatott rá a német Oliver Wyman tanácsadócég legújabb elemzése. Kimutatták, hogy egy Romániában gyártott autóra mindössze 273 amerikai dollárnyi bérköltség jut, míg ugyanez Kínában 597 dollár, Németországban pedig 3 307 dollár – írja a Profit.ro a tanulmány alapján.
A jelentés egy fontos mutatót vizsgált: az USD/autó értéket, amely azt mutatja meg, hogy egy autó legyártására vetítve mennyi bér- és munkaerőköltség rakódik rá a végtermékre.
A kutatás szerint a magasabb költségű országokban, például Németországban, a bérek magasabbak, szigorúbbak a szabályozások, erősebbek a szakszervezetek. Emellett sok esetben a gyártási volumen csökkent, miközben a dolgozók száma nem követte ezt arányosan. Romániában ezzel szemben magas gyártási volumen társul viszonylag alacsony munkaerőköltséggel, ami a Profit.ro szerint rendkívül versenyképessé teszi az országot.
A legkedvezőbb mutatóval rendelkező ország Marokkó, ahol az egy autóra jutó bérköltség csupán 106 dollár. Nem véletlen, hogy olyan gyártók, mint a Dacia vagy a Stellantis, már régóta jelen vannak Marokkóban.
A tanulmány szerint a legalacsonyabb bérköltséggel autót gyártó országok listája így néz ki:
- Marokkó – 106 USD/autó
- Románia – 273 USD/autó
- Mexikó – 305 USD/autó
- Törökország – 414 USD/autó
- Kína – 597 USD/autó
A német szakértők szerint ez a költségelőny arra ösztönözheti a gyártókat, hogy egyre több termelést helyezzenek át olcsóbb országokba. A Profit.ro szerint Románia a következő években még hangsúlyosabb szereplővé válhat az európai és globális autóipari térképen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!