Csütörtöktől belföldi buszjáratokat is indít a FlixBus

Csütörtöktől belföldi buszjáratokat is indított a Flixbus – írja a Pro TV hírportálja a vállalat közlése alapján. A tájékoztatás szerint több mint 50 romániai város között vannak járataik, és a partnereivel közösen az ország összes régiójának fontosabb városait összekötik. A vállalat honlapja alapján elérhető térkép szerint Székelyföldön egyelőre csak Marosvásárhelyen állnak meg a buszaik, sem Csíkszeredába, sem Sepsiszentgyörgyre nincsenek járataik, de megyeközpontok közül Zilahra sem mennek.

Adrian Răşoiu, a FlixBus Románia üzletfejlesztési igazgatója szerint céljuk, hogy valós alternatívát kínáljanak a hagyományos távolsági közlekedés helyett egy biztonságos, digitalizált és jól összekapcsolt hálózattal, amelyet helyi partnerekkel közösen építenek ki. A Flixbus járataira a jegyárak 9,99 lejnél kezdődnek, és a foglalás időpontjának és a szabad helyek számának függvényében alakulnak.

A FlixBus 2017 óta van jelen a romániai piacon, de eddig csak nemzetközi járataik voltak, összesen 15 országba lehetett eljutni velük.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!