Tánczos Barna: Súlyos gazdasági válság fenyeget, ha nem áll helyre a politikai stabilitás
Románia súlyos gazdasági és politikai válságba sodródott az elnökválasztás első fordulója után. George Simion győzelmét követően rekordgyenge szintre gyengült a lej, az euró árfolyama átlépte az 5 lejes határt, a befektetők tömegesen kezdtek kivonulni a piacról, és a Román Nemzeti Bank 2 milliárd eurós beavatkozása sem tudta megállítani a zuhanást. A válság közepette Tánczos Barna pénzügyminiszter szólalt meg nyilvánosan, aki szerint elkerülhető ugyan az összeomlás, de csak akkor, ha Romániának hamarosan működőképes és hiteles kormánya lesz.
„Lehetőség van arra, hogy a gazdaság ne csússzon súlyos válságba, de ehhez gyors stabilizáció kell. Ellenkező esetben nem enyhe megingásról, hanem komoly pénzügyi megrázkódtatásról beszélünk” – fogalmazott a miniszter. Tánczos szerint a jelenlegi 8,6 százalékos költségvetési hiányról indulva mindenféle kiigazítás fájdalmas lesz, és a kimenetel attól függ, hogy „ki ül a pilótafülkében, vagyis ki vezeti az országot a választások után.”
A pénzügyminiszter ugyanakkor megnyugtató üzenetet is küldött a lakosságnak: biztosította, hogy a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek kifizetése elsőbbséget élvez minden más költségvetési kiadással szemben.
„Megvan a pénzügyi tartalékunk ahhoz, hogy a nyugdíjakat, béreket és a legszükségesebb szociális kiadásokat időben teljesítsük. A minisztérium minden hónapban először ezeket a tételeket finanszírozza, a többi kiadás csak ezután jöhet” – mondta.
Egy, a Profit.ro birtokába került minisztériumi dokumentum szerint a pénzügy prioritási sorrendet írt elő az állami intézmények számára: először a „személyi és szociális jogcímeken” alapuló kifizetéseket kell teljesíteni, és csak ezután lehet engedélyezni más típusú kiadásokat – például fejlesztéseket, eszközbeszerzést vagy működési költségeket.
Tánczos arra is figyelmeztetett, hogy amíg nincs stabil kormány, a reformintézkedések – különösen az adórendszer átalakítása – is késlekednek, pedig ezekre nagy szükség lenne ahhoz, hogy Románia teljesítse vállalásait az Európai Bizottság felé, és elkerülje a költségvetési túlzottdeficit-eljárást.
A miniszter egyértelműen bírálta George Simion választási retorikáját, és úgy vélte, hogy az csak ront a piaci hangulaton.
„A politikai propaganda nem segít a pénzügyi stabilitás visszaállításában. Amikor felelőtlen kijelentések hangzanak el – például az IMF-fel való szakításról vagy a NATO-ból való kilépésről –, az a befektetőket menekülésre készteti. Nincs mögöttük sem számítás, sem felelősség.”
Az elemzők szerint a lej összeomlása és az állampapírok hozamának emelkedése egyértelmű piaci válasz volt a bizonytalan politikai helyzetre és Simion euroszkeptikus nyilatkozataira. Adrian Negrescu gazdasági elemző szerint Románia jelenleg valutaválság előszobájában van, és a további tőkekiáramlás megelőzéséhez elsősorban bizalmat kell építeni, nem ígéreteket osztogatni.
„Tartalékaink még vannak, de azok nem pótolják a hitelességet. Ha az államelnök, az ideiglenes kormányfő és az elnökjelöltek nem küldenek világos, piacnyugtató üzeneteket, Románia súlyosabb pénzügyi összeomlásba csúszhat” – mondta Negrescu.
A következő napokban tehát nemcsak politikai, hanem gazdasági értelemben is kritikus időszak következik Románia számára. A miniszter szerint a gazdasági alapok még mindig erősek, de a pénzpiacok bizalma megingott – és ez minden eddiginél gyorsabb politikai döntéshozatalt követel.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!