Termálvizes akvaparkot építenek Szatmár mellett
Európai uniós támogatással építenek termálvizes akvaparkot Szatmártól tíz kilométerre, Szatmárudvariban. A beruházásról szóló szerződés aláírását Marcel Boloș európai alapokért felelős miniszter és a község polgármestere, Dumitru Pop közösen jelentették be hétfőn, írta az Agerpres.
A beruházás értéke 24 millió euró, ebből 10 millió euró a vissza nem térítendő támogatás, amit a beruházási és európai alapokért felelős minisztérium biztosít az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségen keresztül, magyarázta a polgármester. Mint mondta, az akvaparkot egy volt állatfarm helyén építik, a területet megvásárolta az önkormányzat.
Marcel Boloș gratulált az elöljárónak a projekthez, amely szerinte „eltörli majd a határokat Szatmárudvari és a szatmáriak között”.
Az aquaparkot a 19F jelzésű országút mentén építik meg. 800 férőhelyes lesz, bel- és kültéri medencékkel, vízicsúszdákkal és napelemmel borított parkolóval.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom