Még azelőtt kivonul Romániából a világ egyik vezető textilipari gépgyártója, hogy megvetette volna a lábát
Még azelőtt kivonul Romániából a Karl Mayer, a világ egyik vezető textilipari gépgyártója, hogy igazán megvetette volna a lábát – írja az Economedia. A portál szerint 500 millió eurós beruházástól esik el az ország.
A Karl Mayer Group nem egészen egy éve, 2024 májusában jelentette be, hogy 500 millió eurós befektetést hajt végre Romániában. Ennek első lépéseként egy nagybányai bérelt csarnokban kezdtek alkatrészgyártásba, több mint 30 alkalmazottal, akiket háromhónapos németországi felkészítőre is elküldtek.
Az MTI összefoglalója szerint a befektetés következő szakasza lett volna egy textilipari gépeket és fogyóeszközöket gyártó üzem létrehozása. Ebből a célból a vállalat egy 12 hektáros telket is vásárolt a Nagybánya közelében levő Tőkésbányán. Azt tervezték, hogy a gyár 700 embert fog foglalkoztatni.
A Karl Mayer Románia március 18-án értesítette a Máramaros megyei munkaügyi igazgatóságot, hogy kollektív elbocsátást hajt végre, lényegében minden dolgozójától megválik. Az alkalmazottak munkaviszonya május 31-én szűnik meg. A nagybányai üzemben már leállították a termelést, jelenleg a gépek leszerelése folyik.
A vállalat azt nem közölte, hogy miért állt el a romániai beruházástól.
A Karl Mayer GmbH egy 1937-ben alapított családi vállalkozás, melynek székhelye a Hessen tartományi Obertshausenben van. A vállalat 3100-nál több dolgozót foglalkoztat, Olaszországban, Svájcban, Kínában, Indiában, Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban vannak leányvállalatai.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás