Meghosszabbítja a kormány az áram és a gáz árának korlátozását
A kormány jóváhagyja az áram- és a gázárkorlátozás meghosszabbítását – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu az Agerpres összefoglalója szerint.
A miniszterelnök elmondta, az áram árának korlátozását három hónapra, a földgázét egy évre hosszabbítják meg. Az intézkedés célja a lakosság védelme és a gazdaság támogatása – magyarázta a kormányfő.
Ciolacu elmondta, hogy a kormány intézkedik a piacon lévő energiamennyiség növeléséről is, amivel alacsonyan lehet tartani az árakat.
Tánczos Barna pénzügyminiszter az RMDSZ tájékoztatásában arra emlékeztet, hogy a kompenzációs rendszer első formáját még 2021-ben a szövetség kezdeményezésére vezették be. A tájékoztatásban részletesen írnak arról is, hogy miként alakulnak az árak a következő időszakban.
Az áram esetében 2025. június 30-ig a háztartási fogyasztókra vonatkozóan a következő árak maradnak érvényben:
- 0,68 lej/kWh maximum 100 kWh havi átlagfogyasztás esetén, illetve fogyasztástól függetlenül a legalább 3 gyermeket nevelő családok, az egyszülős családok, illetve azon személyek esetén, akik a kezelésükhöz, felépülésükhöz elektromos orvosi eszközöket, készülékeket használnak;
- 0,80 lej/kWh a 100–255 kWh közötti fogyasztás esetén, illetve 1,3 lej/kWh ár az ezt meghaladó fogyasztás esetén.
- Villamosenergiára továbbra is 1 lej/kWh árat fizetnek majd a havi fogyasztásuk 85 százaléka után a kis- és középvállalkozások, a közüzemi szolgáltatók, a 10-es CAEN-kóddal azonosított élelmiszeripari vállalkozások, valamint azok a mezőgazdasági és halászati vállalkozások, akik a 01. és 03. CAEN-kód valamelyikében végzik aktivitásukat. Továbbá az állami és magánkórházak, a tanintézmények, az egyházak és a kutatóintézetek részére is ez lesz a maximum számlázható ár. Arra a fogyasztásra, amely a havi fogyasztás 85 százaléka felett van, 1,3 lej/kWh árat kell fizetniük az említett gazdasági szereplőknek és közintézményeknek.
A földgáz esetében 2026. március 31-ig a végső számlázott érték nem haladhatja meg a 0,31 lej/kWh árat a háztartási fogyasztók számára, illetve a 0,37 /kWh-t azon nem háztartási fogyasztók számára, akiknek fogyasztása az előző évben legfeljebb 50.000 MWh volt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!