Elhárult az európai uniós források felfüggesztésének kockázata Romániában

Jóváhagyta keddi ülésén az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia hét évre szóló költségvetési-strukturális tervét és a túlzottdeficit-eljárásra vonatkozó ajánlásokat – jelentette be kedden Tánczos Barna pénzügyminiszter. A brüsszeli ülésen részt vevő tárcavezető hangsúlyozta, a tárgyalások eredményeként az eredetileg megszabott négy év helyett hét év áll Románia rendelkezésére az előző kormány „fenntarthatatlan” döntései miatt felhalmozódott költségvetési hiány kiigazítására.

„Ez a fokozatos csökkentés lehetővé teszi a beruházások folytatását, a gazdasági növekedés támogatását, és világos utat jelöl ki az állam karcsúsítására. Biztosítanunk kell az adórendszer kiszámíthatóságát, hatékonyan kell kezelnünk a közpénzeket, ellenőrzés alatt kell tartanunk az állami intézmények működési költségeit, és a polgárok szolgálatába kell állítanunk az államot. Ugyanakkor a terv jóváhagyása elhárítja az európai uniós források felfüggesztésének kockázatát, így továbbra is rendelkezésünkre állnak az EU-s források autópályák, utak, kórházak, iskolák, valamint víz- és csatornahálózatok építésére és településeink fejlesztésére” – idézte a pénzügyminisztert az RMDSZ közleménye.

Keddi ülésén a Gazdasági és Pénzügyi Tanács rábólintott további 20 tagállam középtávú költségvetési-strukturális tervére.

Az ülés kiemelt témái között szerepelt az európai vállalkozásokra vonatkozó szabályozások egyszerűsítése is. „Nem nyomoríthatjuk meg a vállalkozásokat túlzott szabályokkal és bürokratikus terhekkel, mert ezzel veszélyeztetjük a versenyképességüket, és akadályozzuk őket a fejlődésben. (...) Ma Brüsszelben is kiemeltem, könnyen alkalmazható, egyszerűbb szabályokra van szükség, amelyeket az Európai Bizottság remélhetőleg mielőbb előterjeszt” – tette hozzá Tánczos Barna.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!