A miniszter azt ígéri, idén télen sem lesznek magasabbak a gáz- és villanyárak, mint tavaly
A gáz- és villamosenergia-árak idén télen nem lesznek magasabbak a tavalyi év azonos időszakához képest, mivel az energiaár-sapka 2025. április elsejéig érvényes, írja az Agerpres Sebastian Burduja energiaügyi miniszter hétfői kijelentése alapján.
A tárcavezető a parlament épületében tartott Energetikai Fórumon emlékeztetett, hogy a gáz és az elektromos energia ára olyan tényezőktől függ, amelyek nem Románia hatáskörébe tartoznak: a közel-keleti helyzettől, az ukrajnai helyzettől, Ukrajna arra vonatkozó döntésétől, hogy folytatja-e az orosz gáz tranzitját. Tekintettel ezekre a rendkívüli körülményekre, április elsejéig hatályban van az energiaár-sapka, amely idén télen is ki fogja fejteni hatását – ígérte a miniszter.
Mint mondta, a háztartási fogyasztók számára 0,31 lej/kilowattóra a gáz árának felső határa, az áramért pedig a fogyasztás mértékétől függően kell fizetniük: 0,68 lejt kilowattóránként havi 100 kilowattóránál kisebb összfogyasztás esetén, és 1,3 lejt kilowattóránként 300 kilowattóránál nagyobb havi fogyasztás esetén.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom