A CNAIR nyolcadszor is elhalasztotta, hogy ki építse meg a Meszes-alagutat

2024. augusztus 30. – 18:04

Másolás

Vágólapra másolva

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság nyolcadszor is elhalasztotta annak kihirdetését, hogy ki építheti meg a 3 km hosszúságú Meszes-alagutat – írja az Economedia. A társaság szeptember 30-át határozta új határidőnek, ameddig bejelentik a győztest.

A Pro Infrastruktúra Egyesült felhívásában épp a hét elején emlékeztetett, hogy Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter június elején még azt ígérte, hogy a „következő hetekben” befejezik a benyújtott pályázatok értékelését, és kihirdetik, hogy ki építheti meg az ország legdrágább autópályaszakaszát. A számítások szerint az A3-as észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Szilágynagyfalu közötti 41 kilométeres szakasza, amelynek rész az említett Meszes-alagút is, 6,8 milliárd lejbe kerül.

Az egyesület felidézte, hogy még 2020. november 18-én írták ki először közbeszerzést az autópályaszakasz megépítésére, amit végül sok hercehurca után 2023 januárjában töröltek. Másodszor 2023. február 9-én indult a közbeszerzésére eljárás, amire tavaly augusztus végéig összesen 7 ajánlat érkezett: UMB (az Euro-Asfalttal közösen), WeBuild, Makyol-Ozaltin, Ictaș, Mapa, Nurol-Duygu és Tekfen-Dogus. Az illetékesek pedig most már több mint egy éve értékelik, hogy ki építheti meg az említett szakaszt.

„Nem kevesebb, mint 7 (hét) alkalommal halasztották el a győztes kijelölését, a legutóbb augusztus 30-át, pénteket jelölték ki határidőként a döntés bejelentésére” – írták. Megjegyzik, a döntés bejelentése után valószínűleg fellebbezésekre lehet számítani, így a végleges döntésre még kell várni „néhány hetet”.

Az Economedia információi szerint a bákói UMB, a török Makyol-Ozaltin és az olasz WeBuild van még versenyben a kivitelezés elnyerésére. Megjegyzik, ők építik a legtöbb romániai autópályát.

Az észak-erdélyi autópályát több mint 20 évvel ezelőtt kezdték el építeni, és még nagyon messze van a vége. Az eredetileg 415 kilométeresre tervezett sztráda Brassótól a borsi román-magyar határig szelte volna át Erdélyt, de a Marosvásárhely és Brassó közötti 150 kilométeres szakaszt később törölték a nyomvonalból, mert a román állam számára az Európával való összeköttetés megteremtésében a Konstanca-Bukarest-Nagyszeben-Szászsebes-Déva-Arad közötti A1-es autópálya megépítése lett a prioritás.

Az észak-erdélyi autópályát építik a tervezett Vaskapu-Szilágynagyfalu szakasz közelében – Fotó: CNAIR
Az észak-erdélyi autópályát építik a tervezett Vaskapu-Szilágynagyfalu szakasz közelében – Fotó: CNAIR

Az időközben rövidített nyomvonalú autópályából eddig csak 144 kilométert adtak át a forgalomnak,

  • a Kolozs megyei Magyarnádas és Marosvásárhely közötti 125 kilométeres szakaszt;
  • a Szilágy megyei Szilágynagyfalu és a Bihar megyei Berettyószéplak közötti 14 kilométerest szakaszt;
  • illetve a Bihar község és Bors közötti 5 kilométeres szakaszt a magyar határ közelében.

A még megépítetlen autópályaszakaszok közül a Vaskapu-Zilah-Szilágynagyfalu közötti 41 kilométeres táv a legnehezebb, ha az elkészül, akkor valószínűleg már autópályán lehet közlekedni a magyar határtól egészen Marosvásárhelyig. Pro Infrastruktúra Egyesület jelenleg 2030-ra becsüli a szakasz elkészülését. A korábbi összefoglalónk szerint a CNAIR szóvivője, Alin Șerbănescu szerint a Meszes alatti alagút megépítése kemény dió lesz, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy a munkálatokat 2030-ra sem sikerül befejezni.

A szóvivő azzal magyarázta az észak-erdélyi autópálya megépítésének elhúzódását, hogy az eredetileg egyetlen kivitelezőre bízott feladatot számos vállalat végzi, amelyek eltérő elképzelésekkel, know-how-val és kapacitással rendelkeznek. „A kivitelezése teljesen széttöredezett” – magyarázta. Hozzátette: abban már lehet bízni, hogy a Meszes alatti alagutaktól eltekintve a Magyarnádas és Bors közötti szakaszok legkésőbb 2028-ban elkészülnek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!