Az F2F-Fiatalok a fiatalokért vállalkozói mentorprogram döntőseit díjazták Kolozsváron

Egy taxisoknak szóló applikációt fejlesztene az vállalkozás, amely idén az F2F-Fiatalok a fiatalokért vállalkozói mentorprogram döntőjét megnyerte Kolozsváron – tájékoztat a szervezők közleménye. A 18-35 év közötti vállalkozó kedvű fiatalokat támogató mentorprogram 3. évadát szervezték meg idén Kolozsváron. A PONT Csoport által koordinált program idei kiadásán több mint 30 fiatal, összesen 15 kezdő vagy ötletszintű vállalkozással vehetett részt. Mentorként csatlakozott a kezdeményezéshez 16 erdélyi vállalkozó. A program főtámogatói 2024-ben a Bethlen Gábor Alap és a Román Kereskedelmi Bank, támogató partnerek az Xponential Transylvania irodaház és az RMKT-Kolozsvár/Romániai Magyar Közgazdász Társaság voltak.
A vállalkozói mentorprogram döntőjébe jutott csapatok a The Office irodaházban szervezett rendezvényen kaptak lehetőséget arra, hogy a mentorprogramban fejlesztett üzleti ötleteiket, vállalkozásaikat és elért eredményeiket bemutassák a szakmai zsűrinek, a célcsoportnak és befektetőknek. A zsűri értékelése alapján három vállalkozást díjaztak: a Tripla csapat nyerte a 3000 eurós fődíjat, az Xponential Transylvania által felajánlott 500 eurós jutalmat a Re-Cognize training and Consulting vállalkozás kapta, valamint az RMKT-Kolozsvár 300 eurós felajánlását a Hetedhét Erdély üzleti ötlet nyerte.
Az F2F-Fiatalok a fiatalokért vállalkozói mentorprogramot idén április 4. – június 14. között zajlott Kolozsváron, a Kreatív Kolozsvár program keretében. A program célja, hogy olyan 18-35 év közötti fiataloknak nyújtson támogatást, akik vállalkozás indítanának, vagy kezdő vállalkozásukat fejlesztenék mentorok segítségével. A 2024-es kiadásában 15 beválogatott vállalkozás kapott lehetőséget arra, hogy a két hónapos ingyenes képzés alatt mentorokkal és szakmentorokkal együttműködve fejlessze az ötletszintű vagy annál előrébb tartó startupját, vállalkozását.
Balázsi Pál-Ágnes, a PONT Csoport ügyvezető igazgatója elmondta: „A harmadik évad bebizonyította, van igény erre a programra, évről évre többen jelentkeznek, ezért jövőre is szeretnénk folytatást. Reményeink szerint már egy bővített programmal térhet vissza az F2F. Továbbra is az a célunk, hogy egy olyan programot építsünk ki, amely igazán a 18-35 év közötti vállalkozó kedvű fiatalok igényeire összpontosít, valamint egy olyan közösséget erősít, amely a tudásátadásra fokuszál.”
A mentorprogram alatt 16 erdélyi cégvezető, mentor és a magyarországi Karson Consulting trénerei segítették a csapatokat az indulásban és a fejlesztésben. Mentorként vett részt a programban: Fülöp Lóránd, az Aprilred vezetője és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciós igazgatója, Farkas András, a PONT csoport stratégiai igazgatójára, Mostis Gergő,a kolozsvári Planetárium kávézó és kulturális tér alapítója, Jakab Zoltán vállalkozó, Nagy Károly, Promelek XXI SA igazgatója, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke, Székely Zsuzsa, a LaMajole használtruha üzlethálózat ügyvezető igazgatója, Gorbai Attila,a Tenrom cég alapítója, Ilyés Szabolcs, a RegioConsult az ügyvezető igazgatója, Turos Zsolt, a T&T Invest vállalat tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.
A pénzügy, menedzsment, humánerőforrás és a marketing területén is támogatást kaptak a mentorált csapatok. A programban szakmentorként vett részt: Vass Attila (Creative Account) – pénzügyi szakmentor, Danguly Csongor Áron (Pertinent Business Solutions) – pénzügyi szakmentor, Csiszér Melinda – HR szakmentor, Farkas András (PONT Csoport) – menedzsment szakmentor, Makkai Bence (Vizualitas Studio)- menedzsment szakmentor, Erős Lóránt (Cognitive Creators) – marketing szakmentor, B.Szabó Zsolt (CreaThink Advertising) – marketing szakmentor.
A vállalkozások bemutatóit idén is szakmai zsűri értékelte: Balázsi-Pál Ágnes (PONT Csoport), Gündisch Ágnes (Nobila Casa), Emilia Duma Gurdean (BCR), Dezső Péter (Goodwill Consulting), Szőcs Endre (Xponential Transylvania), Keresztúri Zsolt (RMKT-Kolozsvár).
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!