Romániában volt a legmagasabb az éves infláció februárban az EU-ban

2024. március 18. – 14:49

Másolás

Vágólapra másolva

Februárban a januári 3,1 százalékról 2,8 százalékra csökkent az infláció az Európai Unióban; a tagállamok közül Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban másodszor – írja az Agerpres az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn közzétett adatai alapján.

A tagországok közül februárban Romániában (7,1 százalék), Horvátországban (4,8 százalék) és Észtországban (4,4 százalék) volt a legmagasabb az infláció, a legalacsonyabb pedig Dániában és Lettországban (egyaránt 0,6 százalék), valamint Olaszországban (0,8 százalék).

Januárhoz viszonyítva februárban 20 tagországban csökkent az infláció – beleértve Romániát is –, öt országban stagnált, két tagállamban nőtt.

Az eurózónában 2,6 százalékra mérséklődött az éves infláció februárban az idei első hónapban jegyzett 2,8 százalékról. Az energia és az élelmiszerek nélkül számolt fogyasztói árindex, a maginfláció 3,3 százalékra lassult a januári 3,6 százalékról. Az alkoholos és dohánytermékek kizárásával számolt mutató 3,3 százalékról 3,1 százalékra csökkent. A monetáris politikájának kidolgozásakor az Európai Központi Bank a maginflációt veszi alapul.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) nemrég közölt adatai szerint a januári 7,41 százalékról februárban 7,23 százalékra csökkent az éves infláció Romániában. Az élelmiszerek 4,48, a nem élelmiszer jellegű termékek 7,82 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 11 százalékkal nőtt.

A Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében lefelé módosította az idei inflációs előrejelzését, és 2024 végére a tavaly novemberben prognosztizált 4,8 százalék helyett 4,7 százalékos inflációra számít. 2025-re 3,5 százalékos inflációt vetített előre a jegybank.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!