130 alkalmazottját bocsátotta el egy székelyudvarhelyi készruhagyár

2024. március 18. – 17:14

Másolás

Vágólapra másolva

A megrendelések csökkenése és a személyi költségek növekedése miatt megvált 130 alkalmazottjától az egyik székelyudvarhelyi készruhagyár – írja az Agerpres.

A Hargita megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) osztályvezetője, Janó Edit hétfőn azt nyilatkozta, hogy a cég eredetileg 254 személy elbocsátását jelentette be, de végül 130 alkalmazottjától vált meg eddig, és az elbocsátottak száma nem fogja meghaladni a 150-et.

A mintegy 400 személyt foglalkoztató vállalat a következő három hónapra szóló megrendelések több mint 60 százalékos csökkenésével és a személyi költségek növekedésével indokolta az elbocsátásokat.

Janó Edit szerint a textiliparban időszakosan előfordulnak elbocsátások, legutóbb 2020-ban, a világjárvány előtt állt elő ilyen helyzet. A szakember elmondta, az érintett alkalmazottak munkanélküli-segélyben részesülnek, tájékoztatták őket a helyi munkaerő-piacon elérhető álláshelyekről, és részt vehetnek az AJOFM szakmai képzésein. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy az elbocsátott személyek egy részének később ismét munkát kínál a vállalat – tette hozzá.

A statisztikai adatok szerint múlt hónapban 310 személy jutott álláshoz Hargita megyében az AJOFM közvetítésével, közülük 125-en nők. Február végén 4,62 százalék volt a munkanélküliségi ráta a megyében.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!