Március 19-én startolnak a roncsautóprogramok

Március 19-én startolnak a roncsautóprogramok – jelentette be hétfőn a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) elnöke.

Az Agerpres összefoglalója szerint Laurenţiu Adrian Neculaescu Târgoviştén tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről, rámutatva, hogy a három – a Klasszikus Roncsautó, a Roncsautó Plusz és a Helyi Roncsautó – programot egyszerre indítják.

Megemlítette, hogy új (tisztán) elektromos autók vásárlására a települések 120 ezer lejes értékjegyet igényelhetnek, és a kérelmezőnek cserében nem szükséges leadnia egy használt gépkocsit. Az Agerpres hírügynökség kezdeti híre ezt nem tisztázta, de a 120 ezer lejes értékjegyet csak a települések (területi közigazgatási egységek) kaphatnak, a magánszemélyeknek nincs ilyen lehetőségük.

A Hotnews összefoglalója szerint a Klasszikus Roncsautó programban egy régi autóért 7 ezer lejes értékjegyet adnak, míg két használt autóért 10 ezer lejre emelkedik az összeg. A Klasszikus Roncsautó program költségvetése 300 millió lej lesz, 200 millió lejjel kevesebb, mint tavaly.

A Roncsautó Plusz programban a selejtezésre leadott járművek számától függetlenül egy tisztán elektromos autóra 25,5 ezer lej az értékjegy, egy hibrid autóra 16 ezer lej, míg egy konnektorról is tölthető hibrid autóra (Plug-In Hibrid) 13 ezer lej. A Hotnews megemlíti, hogy 2023-ben a Roncsautó Plusz programban egy használt járműért még 51 ezer lej volt az értékjegy egy tisztán elektromos autó vásárlásakor, míg két használt autó után 54 ezer lejt adott az állam. A Roncsautó Plusz programra idén egymilliárd lej jut a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának 9,7 milliárd lejes költségvetéséből.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!