A Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi útra januárban kiírhatják a közbeszerzési eljárást
2023. december 26. – 11:55
Január második felében írják ki a közbeszerzési eljárást a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út megépítésére. A 140 kilométeres utat a Bihar és az Arad megyei tanács építi európai uniós forrásokból, írta az eBihoreanul hírportál.
A kormány csütörtökön, utolsó idei ülésén fogadta el az út építéséhez szükséges kisajátítási eljárás elkezdéséről szóló határozatot, ezután pedig Ilie Bolojan, a Bihar megyei tanács elnöke közölte, hogy a közbeszerzési eljárást január második felében írják ki.
A kisajátításokkal együtt a gyorsforgalmi út építése 11,729 milliárd lejbe (majdnem 2,6 milliárd euróba) kerül, a kivitelezésnek pedig három szakaszban (Nagyvárad-Nagyszalonta, Nagyszalonta-Kisjenő és Kisjenő-Arad), két év alatt kellene megvalósulnia.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!