Állítólag úgy módosítaná a kormány a roncsautó programot, hogy csak olcsóbb autókat lehessen vásárolni
Fontolgatja a kormány, hogy úgy módosítja a roncsautó programot, hogy az utalvány kedvezményezettjei csak olcsóbb autókat vásárolhassanak – írja kormányzati források alapján a G4Media. A portál szerint az esetleges intézkedés célja az lenne, hogy a romániai autógyártást támogassák vele. Az Aktual24 azt írja, szintén kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy korlátoznák azt, hogy milyen árú autókra lehet felhasználni az utalványt. Állítólag Marcel Ciolacu miniszterelnök példaként a Teslát említette, hogy ne lehessen már ilyen autót vásárolni.
Ugyanakkor a kormány fontolgatja a program kiterjesztését a mezőgazdaságban használt traktorok beszerzésére is.
Jelenleg három roncsautóprogramot finanszíroz a Környezetvédelmi Minisztérium: a klasszikus roncsautó program mellett a roncsautó pluszt és a helyi roncsautó programot. A klasszikus program alapja, hogy egy/két régi, leselejtezésre szánt autó után 7000/10 000 lej értékű utalványt kapnak a tulajdonosok, amit egy új autó vásárlásánál (amelynek a kibocsátása a WLTP-rendszerben kilométereként maximum 155g széndioxid) használhatnak fel.
A roncsautó plusz programban új elektromos és hibrid autók vásárlására kapnak utalványt a tulajdonosok. Ebben az esetben akár 51 ezer lejt is kaphatnak egy leselejtezett használt autóért az érdekeltek, de szigorúbb feltételeknek is kell megfeleljenek.
A helyi roncsautó programban 3000 lejes támogatást kaphatnak a résztvevők a 15 évnél idősebb és környezetszennyező járművük leselejtezéséért cserébe. Ebben a programban viszont nem kell új autót vásárolni.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a klasszikus roncsautó programon keresztül idén mintegy 27 ezer autót, míg a roncsaputó plusz programban csaknem 10 ezer új autót vásároltak.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!