Az év végéig meghosszabbította a kormány az RCA-díjak befagyasztását

Meghosszabbítják az év végéig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását; az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadja el a kormány – közölte Marcel Ciolacu a kabinet ülésének elején.

Az Agerpres összefoglalója szerint a miniszterelnök elmondta, az RCA árának befagyasztásáról szóló korábbi határozat október 10-én hatályát veszti, és indokoltnak tartják az intézkedés meghosszabbítását év végéig. Ciolacu hozzátette, ha ezt nem tennék meg, a téli ünnepekre emelkednének a tarifák és ezt el akarják kerülni.

Az RCA árak februári szinten történő befagyasztásáról idén áprilisban döntött a kormány. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások befagyasztása azután vált szükségessé, hogy megvonták az Euroins Románia biztosító működési engedélyét, gyakorlatilag csődbe jutott, ami a szakemberek szerint ez az RCA-díjak emelkedését emelkedését eredményezte volna.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!