A pénzügyi ismeretek terén Románia az európai rangsor végén áll

2023. július 22. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva



Rendszeresen rangsorolják az Európai Unió országait a lakosság pénzügyi ismereteivel kapcsolatosan, és Románia évek óta sereghajtó ezen a téren. Azonban, érdekes módon, a román állampolgárok azok, akik a leginkább „kitűnőnek” értékelik pénzügyi ismereteiket, holott a valóság ennek ellenkezőjét mutatja – derül ki az Eurobarometernek a pénzügyi ismeretek szintjét monitorozó jelentéséből.

A pénzügyi műveltségi pontszámot az Eurobarometer által meghatározott öt pénzügyi ismeretekkel kapcsolatos kérdésre adott helyes válaszok számából számítják ki. Az EU-ban átlagosan a válaszadók 26%-a rendelkezik magas pénzügyi műveltségi pontszámmal (négy vagy öt helyes válasz), 50%-a közepes pontszámmal (két vagy három helyes válasz), 24%-a pedig alacsony pontszámmal (nincs helyes válasz vagy egy helyes válasz). Hollandiában (43%), Dániában (40%), Finnországban (40%) és Észtországban (39%) tízből négy válaszadónak magas a pénzügyi ismerete.

Ezzel szemben az alacsony pontszámmal rendelkezők aránya Cipruson (30%), Romániában (30%), Görögországban (29%) és Portugáliában (28%) a legmagasabb.

Így Romániában a válaszadóknak csak 13%-a válaszolt helyesen az Eurobarométer 4 vagy 5 kérdésére. A románok 57%-a 2 vagy 3 kérdésre válaszolt helyesen, míg 30%-uk vagy egyáltalán nem válaszolt egyetlen kérdésre sem, vagy csak egy kérdésre válaszolt helyesen.

Az Eurobarométer által mért adatok szerint Romániában volt a legalacsonyabb a helyesen válaszolók aránya – Forrás:
Az Eurobarométer által mért adatok szerint Romániában volt a legalacsonyabb a helyesen válaszolók aránya – Forrás:

Ugyanakkor a romániai válaszadók 51%-a úgy véli, hogy „nagyon magas” vagy „meglehetősen magas” általános pénzügyi ismeretekkel rendelkezik az ország többi felnőttjéhez képest. Ezt követi Franciaország (42%), Lengyelország (40%) és Finnország (39%), ahol tízből négy válaszadó „nagyon magas” vagy „meglehetősen magas”-nak saccolta a pénzügyi ismereteit a többi felnőtthöz képest.

A jelentés szerint tehát, bár a romániai válaszadók az országukban élő többi felnőtthöz képest magasnak ítélik meg általános pénzügyi ismereteiket, valójában a legkevesebb hasznos tudást tudják felmutatni a téren, hiszen mindössze a válaszadók 13%-a esetében fedi a két dolog egymást, azaz jó véleménnyel voltak magukról, és helyesen is válaszoltak a kérdésekre. A romániai lakosság pénzügyi tudatosságáról bővebben is írtunk, amikor egy másik felmérés alkalmával kiderült, hogy az emberek fele inkább menne fogorvoshoz, mint ingyen pénzügyi szaktanácsadóhoz.

Az EU-s átlagot tekintve a válaszadók többsége (65%) tisztában van az infláció hatásával és a vásárlóerőre gyakorolt lehetséges következményeivel. A válaszadók mindössze 45%-a érti a kamatos kamat működését, annak ellenére, hogy ez a fogalom fontos a személyes pénzügyek kezelése és a hosszú távú megtakarítási célok elérése szempontjából.

Ami a befektetési kockázatok megértését illeti, a válaszadók 66%-a helyesen hozza összefüggésbe a magasabb nyereséget a nagyobb kockázattal, míg 56% helyesen azonosítja, hogy a diverzifikált befektetés valószínűleg kevésbé kockázatos, mint az egyfajta befektetés. Végül a válaszadók mindössze 20%-a érti, hogy a kamatlábak hogyan befolyásolják a kötvények árát.

Arra a kérdésre, hogy mennyi ideig tudnák fedezni megélhetési költségeiket hitelfelvétel vagy költözés nélkül, ha elveszítenék fő jövedelemforrásukat, a válaszadók egyharmada (33%) azt válaszolta, hogy legalább hat hónapig, majd 18%-uk legalább három hónapig (de nem hat hónapig). Mindazonáltal a válaszadók 16%-a azt állítja, hogy nem rendelkezik vészhelyzeti megtakarítással.

A válaszadók többsége az EU-ban „nem túl biztos” (32%) vagy „egyáltalán nem biztos” (22%) abban, hogy nyugdíjas éveik alatt elegendő pénzük lesz a kényelmes élethez.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!