Elköltöztetné Kolozsvárról gyártósorait Románia legnagyobb kozmetikumgyára
2023. május 06. – 11:56

40 millió eurós befektetéssel bővítené már létező dezméri gyárát a kozmetikumokat gyártó Farmec, Kolozsváron csak irodáik maradnának.
A Farmec Románia legnagyobb kozmetikumgyártója, éves szinten több mint 300 millió lejes forgalmat bonyolít le a Ziarul Financiar szerint. A termékek nagy része eddig Kolozsváron készült, a tervek szerint azonban a termelést teljes egészében a várostól 18 kilométerre fekvő, Apahida községhez tartozó Dezmérre költöztetnék, az Henri Barbusse utcai ingatlant pedig adminisztrációs célokra használnák a továbbiakban, derült ki az Economica. net cikkéből.
A vállalat állami támogatásból valósítaná meg a beruházást, amelynek köszönhetően megduplázódna a termelési kapacitás és 100 új munkahely jönne létre. „A gyár áthelyezése lehetővé teszi számunkra, hogy megkétszerezzük a termelési kapacitásunkat, így lehetőségünk lenne az export arányát a forgalom 20 százalékára növelni, és fejlődni – helyi vállalatból regionális szereplővé válni” – mondta Mircea Turdean, a Farmec vezérigazgatója a Ziarul Financiarnak.
A gazdasági szaklap szerint eddig a kozmetikumgyártó forgalmának legfeljebb 5 százalékát tette ki az export, ugyanakkor a vállalat 2022-ben több mint 300 millió lejes forgalmat bonyolított le, ami 6 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest. A vállalat elődjét 1945-ben alapították Kolozsváron, a rendszerváltás után 1995-ben került ismét magántulajdonba.