PressOne: Kolozsváron már több mint 15 éve ugyanazok a csalók verik át a lakásvásárlókat, egyelőre következmények nélkül

2023. március 20. – 20:12

PressOne: Kolozsváron már több mint 15 éve ugyanazok a csalók verik át a lakásvásárlókat, egyelőre következmények nélkül
A jelek szerint laknak emberek azokban az épületekben, amelyek eleve nem épülhettek volna fel – Fotó: Bianca Felseghi / PressOne

Másolás

Vágólapra másolva

Idén január végén kérte a kolozsvári ügyészség egy Traian Onuc nevű férfi letartóztatását, miután bebizonyosodott, hogy a férfi több száz embert félrevezetett, és olyan lakásokért fogadott el pénzt, amelyek építkezési engedéllyel sem rendelkező épületekben voltak. Többek között ő volt az egyik olyan ingatlanfejlesztő, aki 2015-től kezdődően több száz lakást adott el csak részlegesen megépített tömbházakban. Rendőrségi információk szerint arra is van bizonyíték, hogy a férfi gyakorlatilag már 2009 óta hamis ingatlantranzakciókat folytat, de azóta sem zárták a rácsok mögé, mert a vádak folyamatosan elévültek – mutat rá a PressOne legújabb tényfeltáró riportja, ahol azt mutatják be, hogy a kolozsvári lakásvásárlókat csaknem 15 éve verik át ugyanazok a csalók, mindenféle következmények nélkül.

Még a 2000-es években az ígéretekről és lehetőségektől megbabonázva több száz ember vetette bele magát a különböző, még csak a tervek szintjén létező kolozsvári lakásberuházásokba. Aztán 2008-ban beütött a krach és azóta sem lehet hallani semmit a 2000-es években indított projektekről. Ekkor rengeteg vásárló járt pórul: az ingatlanok nem készültek el, a pénzük eltűnt, csak a kárral maradtak és az óriási bankkölcsönökkel.

„Ennek az időszaknak azonban megvoltak a maga nyertesei is: azok az ingatlanfejlesztők, akik nemhogy megúszták az illegális tranzakciókat, de még 2023-ban is hasonló módszerekkel verik át az embereket” – írja a PressOne újságírója.

A recept egyszerű: egy-egy ismeretlen üzletember még a tervezési fázisban kínál eladásra lakásokat. Amikor fel kellene ezeket építeni, az üzletember eltűnik, utólag pedig kiderül, hogy az adott terület nem is az ő tulajdonát képezte. A vásárlóknak eleinte persze nem tűnik fel a turpisság, mert a kínált ingatlanok a város jó környékén találhatóak, az építkezési telephelyen ismert ingatlanközvetítők reklámoznak. Közel van a tömegközlekedés, az óvoda, iskola – a még kezdetleges fázisban lévő építményeket pedig úgy veszik, mint a cukrot.

Traian Onuc volt az egyik ilyen üzletember, aki ellen már abban az időszakban is egyre több feljelentés érkezett. Az előleget kifizető személyek arra panaszkodtak, hogy nem kapták meg a nekik ígért lakásokat, vagy akinek felépült a lakása, az nem vehette át az okmányokat, mert lejártak az engedélyek, vagy – egészen abszurd módon – az adott lakás már valaki másnak a nevén szerepelt.

A férfi által okozott anyagi károk értéke a rendőrség becslései szerint elérheti az 5 millió eurót, az áldozatok száma pedig folyamatosan nőtt. A PressOne szerint egy adott ponton annyi feljelentés érkezett a kolozsvári ügyészséghez, hogy a dokumentáció egy részét át kellett adniuk a szamosújvári ügyészségnek.

A legdurvább mégis – írja a PressOne újságírója – hogy Onuc 2017-es dossziéja időközben elévült. Ez úgy történhetett meg, hogy az ügy perfelvételi tárgyalása három évig elhúzódott. Ezt követően Onuc az összes károsult, azaz több mint 130 személy meghallgatását kérte. Mivel többségük már nem Kolozsváron élt, külföldön tartózkodott vagy megváltoztak az elérhetőségei, a nyomozó hatóságok nem tudtak mindenkit elérni. Eközben a szabadlábon lévő Onuc a bírók előtt a per folytatását kérte, hogy bizonyítsa ártatlanságát. És időközben még mindig lakásokat árult.

A pereskedések további késleltetése érdekében Onuc a károsult vásárlókat felkereste és kiegyezési javaslatokat tett. Azoknak a személyeknek, akik ezt megtagadták, a békés megállapodás érdekében lakást ajánlott fel a kétes körülmények között felépült ingatlanokban, a Mikó Imre és a Fabricii utcában.

„Az ügyfelem három lakásra adott előleget Onucnak, összesen 45 ezer eurót fizetett. A békés megállapodásért cserébe a Fabricii utcában található ingatlan egyik nem létező emeletén ajánlott fel neki egy lakást” – magyarázta a PressOne-nak az egyik károsult ügyvédje, aki szerint meglepő módon nagyon sokan elfogadták Onuc ajánlatát.

Adina Linca például többek között arról is mesélt a portálnak, hogy a férfi miért tudott ilyen sok embert átverni. Mint kifejtette, az előszerződéseket közjegyző előtt, személyesen íratta alá az ügyfelekkel – mintegy hitelességet színlelve az adásvételi szerződésnek. Csakhogy a közjegyző csak a formalitásokat ellenőrzi, a szerződés tartalmáért nem felel – mondta az ügyvéd.

A csaló ugyanakkor hiteles weboldalakon hirdetett. Kezdetben az OLX-et használta, majd amikor fény derült a csalásokra és arról a felületről kitiltották, tevékenységét több más honlapon, például a homezz.ro-n tovább folytatta.

Hiába minden, ma is élnek emberek ezekben az engedély nélkül épült, kifejezetten veszélyes ingatlanokban

Az önkormányzat urbanisztikai és építkezésfegyelmi felügyelete szerint Onuc épületeinél – például a Mikó Imre utcában – 2019-től kezdődően folyamatosan tartottak ellenőrzéseket, ám titokban mégis folytatódtak az építkezési munkálatok. A környékbeli szomszédoktól kapott információk szerint a munkások hébe-hóba dolgoztak a telepen, és amint felmerült a gyanú, hogy valaki figyeli őket, azonnal abbahagyták a munkát.

Tehát a vásárlók pénzén valamilyen formában csak felépültek a kétes épületek, amelybe a PressOne újságírója szerint többen is beköltöztek: a Fabricii utcai társasházban legalább 47 lakásban élnek, a Mikó Imre utcai ingatlanban 76 lakásba vannak beköltözve – legalábbis a kaputelefonon talált nevek szerint.

Az újságíró szerint ráadásul Onuc károsultjai is némileg kihasználják a hatóságok tétlenségét és a tisztázatlan körülmények között épült lakások helyzetét: az átvett lakásokat saját lehetőségeikhez mérten kipofozták, majd azokat bérbe adták – persze olcsóbban, mint a környékbeli ingatlanoknál –, annak ellenére, hogy a Fabricii utcában található ingatlannál például egy külön tábla is figyelmeztet arra, hogy az épület életveszélyes.

Nem csak Traian Onuc volt az egyetlen olyan ingatlanfejlesztő, aki hasonló sikerekkel járt az illegális ingatlantranzakciók terén. A teljes cikk az ügy további részleteivel ide kattintva érhető el.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!