Egy évtized alatt másfélszeresére nőtt a női vállalkozók száma Romániában

2023. március 7. – 14:19

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában csaknem 600 ezer nő tulajdonosa, vagy társtulajodonosa valamely gazdasági társaságnak, a vállalkozó nők aránya 2019 óta 11 százalékkal, 2013 óta pedig 46 százalékkal emelkedett – közölte kedden a Mediafax hírügynökség a KeysFin céginformációs szolgáltató nőnapi elemzését ismertetve.

Az éves mérlegüket 2021-ben az adóhatóságnál lejelentő helyi cégek közül 167 ezernél a női részvényesek voltak többségben, ezek 171 milliárd lejes forgalmat bonyolítottak, ami a 2021-es összes üzleti forgalom 9 százalékát tette ki. A nők által ellenőrzött vállalkozások 94 százaléka úgynevezett mikrovállalat (félmillió eurónál kisebb éves forgalmú kkv), átlagosan 3 alkalmazottja van, és átlagosan évi 150 ezer lejes (11,5 millió forint) nettó nyereséget termel.

„Kevés olyan terület van, amelyen Románia az Európai Unió élvonalához tartozik: 2021-ben az azonos munkakört betöltő férfiak és nők közötti jövedelemkülönbség ezek egyike volt. Románia ugyanis a második helyen volt 3,6 százalékkal Luxemburg után, ahol már a nők kerestek többet 0,2 százalékkal” – idézte a Mediafax Diana Florescut, a KeysFin gazdasági elemzőjét.

Az utóbbi tíz évben az alkalmazottak száma 17 százalékkal (2,4 millióra) emelkedett a nők, és 12,7 százalékkal (2,7 millióra) a férfiak körében. A legtöbb női munkavállaló a feldolgozó iparban (517 ezer), a kereskedelemben (463 ezer) illetve az egészségügyben és szociális védelemben (337 ezer) dolgozik Romániában.

A női vállalkozók és női vállalatvezetők kihívásairól nemrég Czirjék Katalinnal, a Női Vállalkozók Erdélyben csoport egyik kezdeményezőjével készítettünk interjút, amelyben többek között arra is keressük a választ, hogy a társadalmi egyenlőtlenség kérdését eddig miért nem lehetett úgy tematizálni Erdélyben, hogy abból ne legyen sértődés.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!