Kiírták a közbeszerzést a kolozsvári körgyűrű két legfontosabb szakaszára

2023. február 27. – 15:45

Másolás

Vágólapra másolva

Közzétették a kolozsvári körgyűrű második és harmadik szakaszának megépítésére vonatkozó tenderkiírásokat a közbeszerzések elektronikus rendszerében (SEAP) – írja az Economedia gazdasági portál. A körülbelül 24 kilométernyi gyorsforgalmi út, valamint a hozzá kapcsolódó bekötőutak megépítésének költsége közelíti a 3,5 milliárd lejt (vagy 700 millió eurót), a beruházást a 2021-2027-re szóló Szállítási Oparatív Programból finanszírozzák.

A SEAP rendszeren közzétett kiírásokból kiderül, hogy a második szakasz a teljes tervezett körgyűrű közel 10 kilométeres részét jelenti, és Szászfenes északi részétől – a körgyűrű 5-ös számú csomópontjától – a Tordai útig, vagyis a 10-es számú csomópontig tart. Ennek a szakasznak a megépítése 1,87 és 2,13 milliárd lejbe kerülne, a kivitelezésre adott idő pedig 48 hónap. Az ajánlatokat a második szakaszra vonatkozó kiírásra idén április 5-ig lehet benyújtani.

A másik tenderkiírás a körgyűrű harmadik, majdnem 14 kilométer hosszú szakaszának megépítésére vonatkozik, amely a Tordai úttól (10-es csomópont) Kolozsvár keleti kerülőútjához csatlakozik (a 18-as csomópontig). Ennek a szakasznak a megépítése 1,19 és 1,35 milliárd lejt emésztene fel, a munkálatok szintén 48 hónapot vennének igénybe. A közbeszerzésre idén április 6-ig lehet jelentkezéseket benyújtani.

A kiírásokból kiderül, hogy az elbírálás során az ajánlatok értékelésénél 51%-ot nyom a latban a pénzügyi komponens, 15%-ot pedig az, ha az építő cég vagy cégek a minimálisan elvárt 60 hónapos garancia helyett további garanciaéveket vállalnak a megépített útszakaszokra. Az elbírálásnál olyan további szempontokat is figyelembe vesznek, mint a fővállalkozó hasonló projektekben szerzett tapasztalata, a tervezőcsapat vezetője által felmutatott tapasztalat, valamint az utak, különböző közúti struktúrák és alagutak tervezésében szerzett mérnöki tapasztalat is hangsúlyt kap.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!