Ismét lesz pénzügyi vetélkedő erdélyi középiskolásoknak

Újra megszervezi középiskolás diákok számára az immár Pénzmágus nevet viselő pénzügyi vetélkedőt a Romániai Magyar Közgazdász Társaság. A tavalyi kiadáshoz hasonlóan, a verseny idén is 3 fordulóban lesz lebonyolítva, és az idei sorozatban is a csapatversenyre helyeződik a hangsúly, így 4 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők.

Mint közleményükben írják, a pénzügyi vetélkedő nem igényel különösebb szakmai képzést, bármilyen osztályban tanuló diákok jelentkezhetnek. A háromfordulós verseny során a diákoknak első körben néhány aktuális gazdasági kérdésre kell megtalálniuk a választ, majd egy esettanulmány megoldásával juthatnak el a marosvásárhelyi döntőbe.

Az első forduló online zajlik, majd a legtöbb pontot elérő csapatok továbbjutnak a regionális döntőkre, amelyeket 4 erdélyi városban szerveznek meg. Az elvégzett munka alapján a szakmai zsűri minden régióban kiválasztja a 6–9 legjobb munkát, ezek a csapatok személyesen is bemutathatják a munkájukat a regionális döntőben, ahol személyesen vesznek részt a versenyzők. A 4 regionális döntő győztes csapata vesz részt a marosvásárhelyi szuperdöntőn, hozzájuk csatlakozik majd a regionális döntők résztvevői közül a zsűri által kiválasztott további 3 csapat.

A második és harmadik fordulóban legjobban teljesítő csapatok pénzjutalomban részesülnek: a regionális döntő fődíja 1600 lej, míg a szuperdöntő díja 2000 lej. A második és harmadik helyen végző csapatok is jutalomban részesülnek.

A verseny tervezett összdíjazása 20.000 lej.

A csapatok jelentkezési határideje 2023. február 10. Regisztrálni az esemény weboldalán lehet, de a részletes leírást és a helyszíneket is ugyanitt megtalálják az érdeklődők.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!