Románia két évtized alatt ledolgozta az uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradásának kétharmadát

2023. január 23. – 16:52

Másolás

Vágólapra másolva

Románia az utóbbi két évtizedben behozta az európai uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradása csaknem kétharmadát – írja az MTI a Curs De Guvernare gazdasági szaklap elemzése alapján.

Az Eurostat adatai alapján a lap kimutatta: Romániában a NATO-csatlakozással egy időben (2004) kezdődött a jelentősebb gazdasági növekedés, amikor az ország európai uniós integrációs perspektívát is kapott. Romániában 2003-ban az egy főre jutó GDP ugyanúgy az EU átlagának 30,5 százalékát tette ki, mint 1995-ben, de azóta (a 2013-as megtorpanástól eltekintve) évről évre sikerült lefaragnia lemaradásából, így 2021-ben az egy főre jutó román GDP elérte az uniós átlag 74,2 százalékát.

Romániának az uniós átlaghoz viszonyított egy főre jutó GDP-je az utóbbi tíz évben (2011-2021) 19,6 százalékpontot emelkedett, a növekedés üteme szempontjából csak a 87,5 százalékpontot javító Írország és a 22,8 százalékpontot javító Litvánia előzte meg. Románia egy főre jutó GDP-je így már nemcsak Bulgáriáét, hanem Görögországét, Szlovákiáét, Horvátországét és Lettországét is megelőzi, összességében a 22. helyen áll az EU-s rangsorban, épp csak lemaradva Magyarországtól, Lengyelországtól és Portugáliától.

A statisztikai átlagok azonban hatalmas különbségeket takarnak Romániában az ország egyes régiói között. Bukarestben és Ilfov megyében az egy főre jutó GDP az uniós átlag 163 százaléka, vagyis több mint kétszerese az országos adatnak, magasabb mint például Svájc országos átlaga. Ezzel szemben az ország legszegényebb térségében, Vaslui megyében az egy főre jutó GDP az országos átlag 36 százalékát teszi csak ki.

Míg a főváros térsége az előkelő 14., Románia észak-keleti gazdasági fejlesztési régiója csak a 266. helyen áll a 281 európai régió egy főre jutó GDP-rangsorában. A moldvai országrész gazdasági teljesítménye gyakorlatilag a bukaresti térség egy ötödét teszi csak ki, ami az egyik legsúlyosabb belső aránytalanság az EU-n belül – állapította meg a gazdasági szaklap.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!